F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

TÁJÉKOZTATÓ - Mihály Mária: Műemlék- és műtárgyvédelem a törvény tükrében

A Múzeumok és Műemlékek Országos Központját 1953-ban feloszlatták. Egy 1957-ben kidolgozott koncepció alapján az építésügyhöz kapcsolták a műemlékvédelmet, amelyről azután az építésügyről szóló 1964. évi törvény rendelkezett. A műemlékvédelem központi szerve az Országos Műemléki Felügyelőség lett, amely egyszerre látott el hatósági, tudományos, tervezési és kivitelezési feladatokat! A múzeumokról és a muzeális emlékek védelméről 1963-ban hoztak törvényt, a műtárgyak és könyvek kiviteléről egy 1977. évi miniszteri rendelet szólt. Az új múzeumi törvény hozta létre a megyei múzeumi hálózatot, amely az országos múzeumokkal együtt egységes szervezetet alkotott. Ezt a más országok által irigyelt egységet valójában a korábbi, már ismertetett törvények alapozták meg. A megyei múzeumi hálózatot az önkormányzati törvény is megerősítette, de tartalmi reformja elmaradt. A hatvanas években hozott új törvények ellenben végleg megosztották az ingó és ingatlan kulturális örökség kezelését, hiszen nem csupán különböző törvények, hanem különböző tárcák felügyelete és irányítása alá helyezték azokat. A bomlási folyamat azonban nem állt meg itt, maga az ingó örökség is sok darabra hullott szét. Az 1963-as törvény ugyanis a kulturális javak védetté nyilvánítását, illetve a kulturális javak kiviteli engedélyezését a múzeumok profilja szerint műfajilag különválasztva, szakmailag is és hatóságilag is az egyes országos múzeumokra ruházta át. Tekintve, hogy sem a törvény, sem pedig az 1977-es kiviteli rendelet nem fogalmazta meg a védetté nyilvánítás, illetve a kiviteli engedélyezés kritérium rendszerét, a védés és a kivitel nem a nemzeti kulturális örökség egészéhez képest objektív szempontok szerint, hanem sokszor intézményi vagy kutatói parciális érdekek szerint történt. Központilag nem voltak hozzáférhetők a különböző múzeumokban őrzött nyilvántartások, a védett műtárgyállomány összességében nem volt megismerhető. A múzeumi terület központi intézménye, a Központi Múzeumi Igazgatóság elsősorban a kulturális tárca közvetlen felügyelete alá tartozó múzeumok költségvetési feladatait fogta össze, ezen túl kiállítás-rendezői és múzeumbiztonsági szolgáltatásokat nyújtott, restaurálási módszertani kutatással és a restaurátorképzéssel foglalkozó részlege nemzetközi elismertségnek örvendett. A Központi Múzeumi Igazgatóságot 1990ben mint fölösleges háttérintézményt megszüntették, kiállítás-rendező és műtárgymásoló részlegét privatizálták, tudományos kutatással és képzéssel, illetve a dokumentációval, információszolgáltatással foglalkozó részlegét, muzeológiai és restaurátori szakkönyvtárát beolvasztották a Magyar Nemzeti Múzeumba, s ezzel - a világon egyedülállóan - a múzeumi terület központi háttérintézmény nélkül maradt. A KMI egyébként nem látott el a műtárgyak védetté nyilvánításával és a kiviteli engedélyezéssel kapcsolatban semmiféle feladatot. Az 1989 után hazánkban bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások szükségessé tették hazai jogrendszerünk megváltoztatását. Szakterületünkön is sürgetővé vált a törvények megújítása. 1995-ben a levéltárakról, a műemlékvédelemről, 1997-ben egységes szerkezetben a múzeumokról, a könyvtárakról és a kulturális javak védelméről született új törvény. Ez utóbbi rendelkezése alapján 1998. július 1-én felállt egy új központi hatóság, a Kulturális Örökség Igazgatóság. 1998 nyarán ismét a kultusztárcához vonták a műemlékvédelmet. Mindezekről a változásokról a jelen írásban nem szólunk.