F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

SZEMLE - Széless György 1761. évi leírása a Szent Adalbert székesegyház és a Szent István templom romjairól. Esztergom, 1998. (Lővei Pál)

SZEMLE 251 SZÉLESS GYÖRGY 1761. ÉVI LEÍRÁSA A SZENT ADALBERT SZÉKESEGYHÁZ ÉS A SZENT ISTVÁN TEMPLOM ROMJAIRÓL. ESZTERGOM, 1998. A latin szöveget átírta és fordította: Waigand József és Romhányi Beatrix. A latin szöveget az eredetivel egybevetette: Beke Margit és Horváth István. A bevezetést és a jegyzeteket írta: Marosi Ernő és Horváth István. „Lássátok a kiáltó hiányosságokat, a félig összeomlott falakat, az elhagyott köveket, a kietlen látványt, a falak közül előtört növényeket, az elburjánzott gazzal teli földet, a szétmálló mészport, a tetőzet nélküli kapukat, tornyokat, a fájdalmasan gyászoló várfalakat: félig leomlottan, rendszertelenül elhullva, az idő vasfogától omladozva már alapjaiban is. Inkább lehetne természetes sziklának, félelmetes, emberkéz nem érintette (jelenségnek) tartani, mint olyasminek, ami valamikor művészi alkotás volt. Alig akad olyan része, mely még magán hordozná a régi alkotás képét. ... Fölötte szabadon süvít a szél, a kövek rend nélkül széthajigálva; csupán az ide felkapaszkodó ember tetszésére van bízva, hogy szemével vagy kezével megpróbáljon valami rendszert találni. A lábaknál gyakrabban eszközöl itt méréseket a kemény tél, az eső, a szél, a jég, a hó, a zápor mosása." (3/5.§.: 55. old., 2. hasáb) Szerencsére azért akadt valaki, aki megpróbált rendszert találni az esztergomi Várhegyen a középkori Szent Adalbert-székesegyház akkor már két évszázada pusztuló, ostromok sebezte maradványai között. A fenti sorok írója, Széless György, akit javadalmas papként a Nagyszombaton rezideáló esztergomi káptalan küldött a romok és katonák között töltendő, majd hogy nem száműzetésbe, több fogalmazvány-változatban írta le tapasztalatait, gondolatait, szavakba öntött elméleti rekonstrukciós kísérleteit. Adatait, leírásait eddig is használta az építészettörténész-művészettörténész szakma, hol a Bakócz-kápolna monografikus feldolgozásai, hol a Porta Speciosa elemzése kapcsán. A leírtak gondos elemzések alapjául szolgáltak, a latin szövegek megfelelő részei jegyzetekbe kerültek idézetként. A szerzőnek most hasonmás kiadásban közzétett egyik kézirata (7. ábra), a szemközti oldalakon rendre olvasható magyar fordítással szélesebb körben is elérhetővé teszi tapasztalatait és gondolatait. A fordítás jó ideje készült már, végül a régóta várt, fontos forráskiadvány közzétételének lehetősége is megteremtődött. A szöveget olvasván igazi meglepetést okoz, hogy az eddig ismert, objektív közlései okán kiragadott idézetek alapján személytelennek gondolt írásból árad a pusztulás fölött érzett sajnálat, a helyreállítás mellett érvelő jó szándék, és az egész mögött egy érző ember szimpatikus személyisége sejlik fel. Ez és a kötetlen, élő beszéd jellegű stílus lehet az oka, hogy a szöveg olvasmányos és szórakoztató. Igaz ez akkor is, ha az írásmű forrásnak ugyan elsőrangú, irodalmi alkotásnak azonban ugyancsak gyen-