F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

MŰHELY - Solymossy Ferenc: Piliscsaba orgonájáról

5. Piliscsaba, r. k. templom. Az orgona (1780 körül) fúvóműve. Fotó: Soly­mosi Ferenc földről betelepült orgonakészí­tőt hívtak meg. így esett a vá­lasztásuk Herodek Józsefre, aki arról volt ismeretes, hogy a bu­dai klarissza nővérek orgonáját építette. 6 Az eredeti orgona építőjé­ről, Herodek (Herodeck, Herottek) Józsefről még kevés ismeretünk van. A Neumühlből (Morvaország) származó jeles orgonaépítő 1793-ban lett pesti polgár (meghalt Pesten 1824­ben). Mesterségét még Morva­országban tanulhatta. Megma­radt orgonái szerint Pest kiemel­kedő orgonaépítője volt. Leg­fontosabb orgonái, amelyekről írásos dokumentumok is maradtak: 1801: Pest, angolkisasszonyok temploma; 1804: Szarvas, evangélikus ó-templom; 1806: Szekszárd-Belváros, r. k. templom; 1808: Gá­doros, r. k. templom (eredetileg Budapest Belvárosi Főplébánia-templomába készült); 1809: Jászberény, ferences templom (eredetileg Jászberény r. k. főtemplomába ké­szült); 1819: Grábóc, r. k. templom. 8 A piliscsabai orgona hangképe és szerkezeti megoldásai a grábóci orgonával szin­te teljesen megegyezők. Levéltári adataink szerint Herodek még készített új orgonát 1795-ben a csomádi evangélikus templomba és 1809-ben a kalocsai piaristák templomába. Javításairól is van tudomásunk: 1807-ben a budai vízivárosi, 1810-ben pedig a Nagyboldogasszony­templom orgonáját tette használhatóvá. Utolsó orgonáját az óbudai Szent Péter és Pál r. k. templomban 1823-24-ben állította fel. 9 Következő orgonáját, amelyet a békéscsa­bai evangélikus templom számára tervezett, már nem tudta befejezni. 10 A budai klarisszák templomából 1784-ben Piliscsabára telepített orgonát 1897-ben Wurm József budapesti zongora- és orgonakészítő mester felújította. Az orgona ekkor még ún. hátul játszós volt (6. ábra), vagyis a játékos az orgona mögött foglalt helyet, és az orgonán keresztül egy nyíláson át figyelhette az oltárnál a papot. A régi regiszterhúzók és a nyílás helye mai is láthatók az orgona hátsó lapján. A fennmaradt írás szerint Wurm József a javítás során új fúvót, síppótlásokat és játékasz­talt készített az orgonához. A kántor kívánságára az új játékasztalba harmónium nyelv­sípsort is beépített. Az orgona „újjáalakítása" összesen 695.- Ft-ba került.

Next

/
Thumbnails
Contents