F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

MŰHELY - Claudia Piovano: A siklósi plébániatemplom szentélyének falképei

Tehát a 14. század közepén a nápolyi udvarban működő művészi kör eltérő földrajzi származású és különböző stíluskört képviselő festőket foglalt magába. A korabeli Nápoly helyzetét akár történelmi, akár művészeti szempontból vizsgálva, legfőképpen azonban a magyar királysággal fennálló kapcsolatait tekintve, nem nehéz azt feltételezni, hogy a Siklóson működő festők közül legalább néhányan (pl. az előzőekben már említett legkiválóbbak), a két állam szoros kötelékeinek köszönhetően eljutottak Nápolyba. Az assisi kifejezésmód jelentős mértékű ismerete, a plaszticitás, az arcok kifejezőereje és a gótikus architektúra mind az Arc-festő közép-itáliai származására utalnak: talán egyike lehetett azon umbriai és toszkán művészeknek, akik Nápolyban alkottak, mint például Niccolo di Tommaso, Andrea Vanni és sokan mások. Sajnos mindaz, ami fennmaradt művéből, sem stílusát sem eredetét illetően nem elégséges mélyebb vizsgálatokra. A Trecento-festő teljes boltsüveget betöltő falképei erősen mediterrán jellegűek, trompe-l'oeil medalionjai Cavallini nápolyi „illuzionizmusát" elevenítik föl (15. ábra). Az ő esetében is gondolhatnánk egy közép-itáliai festőre, de kielégítőbbnek látszik az a feltételezés, hogy egy giottoi és cavalliniánus formáktól érintett, nápolyi képzésű, campaniai művészről van szó. Azt, hogy a két festő együtt vagy külön-külön jutott-e el Siklósra, gyakorlatilag lehetetlen megállapítani. Nem kizárt viszont annak lehetősége, hogy már Itáliában egyazon „équipe"-nek voltak tagjai, és az Arc-festő Magyarországra indulva, magával vitte volna egy vagy több tanítványát. Talán ugyanahhoz a műhelyhez tartozott egy másik siklósi alkotó is: a Grafikusfestő, akinek az apszis apostolait tulajdonítjuk (16. ábra). Az ő alakjait az oldalfalak felső regiszterében találjuk az egymás felett elhelyezett fülkepárokban, amelyeket ál-oszlopok választanak el egymástól. Az oszlopfőket a boltozati bordákat tartó konzolok testesítik meg (17. ábra). Alakjainak a törökök által többnyire megrongált tekintetei elegánsak, kifinomultak és sápadt tónusúak, a tömeget csak a gyenge chiaroscuro adja meg. A haj és a szakáll is csak vékony, az alapszínnél sötétebb tónusú ecsetvonásokkal jelzett. Innen a Boromisza Péter restaurátor adta elnevezés.

25 Ellentétben a szinte áttetsző tekintetekkel, a testek erősek, zömökek. Helyzetük eléggé változó, többségük azonban szemből látható, nyitott könyvet tartva egyik kezükben, míg a másikkal a szövegre mutatnak. Szent András, Szent Péter és Szent Pál kivételével egyéb attribútummal nem rendelkeznek, ezért valójában nem tudjuk, melyik figura melyik apostollal azonosítható. Csupán egyikük testhelyzete teljesen eltérő: testének alsó fele elölről, törzse 90 fokban elfordulva, s a fej is profilból látszik. Kezében tartott könyvét olvasva a fülke falának dől anélkül, hogy egy pillantást is vetne a szemlélőre (18. ábra). Az apostolok öltözetében is találunk egy bizonyos újítási szándékot: tunikából és köpenyből álló öltözeteik különbözőek, és az élénk színek is változatosak. Mindegyikük mezítlábas. A redőzet realisztikus szándékkal készült, de kissé merevre sikerült. A képek linearizmusa, a finom, szinte rajzolt arcok, az öltözetek szigorú redőzöttsége egy a társainál nordikusabb festőt sejtet: talán egy olasz műhelyben képzett magyart. Egy további festőről is kell szólnunk, akinek munkájából igen kevés maradt fenn: egyedül a felső regiszterben a délkeleti szentélyfal bal szélső apostolának há-