F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

TANULMÁNY - Farbaky Péter: A pesti Rottenbiller ház

TANULMÁNY 5 Farbaky Péter A PESTI ROTTENBILLER-HÁZ A pesti városfal délkeleti szögleténél nyílt a Kecskeméti kapu, ahol a 18. század ele­jén a Szénapiac, Széna tér (Heumarkt, illetve Heuplatz) kialakult. 1 „A tér mélyen fekvő volt. Csaknem a Duna szintjével egyenlő. Fel kellett azért tölteni. A töltést cö­löpökkel vették körül, hogy a kocsik ne rongálják." 2 A mai Lónyay utca keleti olda­lán, csaknem a téren 1700-ban járványtemetőt nyitottak és magas kőfallal vették kö­rül. A temető és a tér közötti üres térség széna- és takarmánylerakóhelyül szolgált, és csak a pesti tanács és Helytartótanács határozatait követően 1801. május 7-én mérték ki itt a reformátusok 768 négyszögöles telkét, amely kis részben a temető te­rületére is benyúlt. 3 A reformátusok telke és a Ráday utcai Két Oroszlán fogadó között fekszik a mai Kálvin tér 8. szám alatti telek (1. ábra), amelynek története tanulmányunk tárgya. Telkünk birtokviszonyait a 18. század közepétől tudjuk nyomon követni. A Pest-külvárosi Telekkönyv No. 28 szám alatt a következőket írja telkünkről: 1. A Kálvin tér déli oldala az 1890-es években. Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum Fotótár, ltsz. 8012. Fotó: Weinwurm Antal

Next

/
Thumbnails
Contents