F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

MEGEMLÉKEZÉS - Kristóf Ágnes: Kulturális örökség és műemlékvédelem Szlovéniában

tasabb" származású helybéli polgárok útvonalától független zárt folyosón jutottak el, amely a plató peremén húzódik. Vrbában született France Preseren, a szlovénok legnagyobb költője, a nemzeti ébredés nagy harcosa. Szülőháza a népi építészeti emlékek és kultúra igen szépen helyreállított és bemutatott remeke. A mi Petőfi Sándorunk korában élt költő korun­kig ható jelentőségét jól mutatja, hogy költeményeinek zsebben is elférő kiadását a második világháborúban itt harcoló partizánok „pártkönyvként ,, hordták magukkal. A Preseren szülőfalujának határában álló Szent Márk-templomot a költő verseiben megírt emlékei tették híressé. A közelmúltban történt helyreállítás során azonban a késő gótikus falképmaradványokkal együtt (5. ábra) egy román kori apszis alapjait is megtalálták, amit azután - a barokk oltárok mellett - a padozat síkjában, üveg alatt mutattak be. A Nika Leben által tervezett megoldással ma már ő maga sem ért egyet - az üveg látható bepárásodása nemcsak az esztétikai élményt csökkenti, de az alap­falak fizikai és biológiai károsodása is megindult a lecsorgó nedvesség hatására. Az általunk összeállított szakmai program utolsó két állomása a bohinji középko­ri Keresztelő Szent János és a bledi szigeten lévő barokk templomok voltak. Mind­kettőt gazdag és jelentős emlékanyagán túl különlegesen szép fekvése teszi igazán egyedivé. A bohinji gleccsertavat a Triglav fenséges hegykoszorúja övezi. A tó átel­lenes oldalán kisebb magaslaton, szelídebb hegyek hátterében áll a templom a tavi híd közelében. Ez a látkép az egykori építőknek azt a bensőséges kapcsolatát bizonyítja a természettel, amely ezt a harmóniát létre tudta hozni az emberi alkotás és a táj kö­zött. A bledi szigeten álló templom festői megjelenésével páratlan. A tóból kiemelke­dő kicsi, fákkal buján benőtt földkúpon álló templomhoz 17. századi lépcsősor vezet 5. Vrba, Szent Márk-templom. Mártírok és mártírnők alakjai a hajó lábazati festésén, 15. század második fele. 1997. Fotó: F. Mentényi Klára

Next

/
Thumbnails
Contents