F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

MEGEMLÉKEZÉS - Sebestyén József: Magyar diákok emléke (műemléki vonatkozásokkal) a frieslandi Franakerben

gyen...".

13 A könyvek költségesek, s a segítség hazulról csak nehezen, lassan érkezik. Tónk Sándor és mások kutatásainak köszönhetően ismert, hogy a külföldi egyetemekre való kijutás körülményeit már a 17. század első felétől gondosan szabályozták. A külföldi egyetemek látogatását és a hosszabb-rövidebb ideig tartó tanulmányutakat az erős központi hatalom kiépítését célul kitűző főrangú nemesek, mint a 16. század második felében Báthori István, majd a 17. század első harmadában Bethlen Gábor bármiféle politikai vagy hivatali pálya előfeltételének tekintette. Az így képzett akadémitákra az egyházi s a világi hivatalnoki pálya mellett fontos szerep várt a hazai közép- és felsőoktatás fejlesztésében, kiszélesítésében. Meghatározták a látogatandó egyetemeket, a tanulmányi időt, s természetesen a hazatérés idejét, valamint előírták, hogy milyen könyveket szerezzenek be támogatóik, továbbá azok mellett az oktatáshoz szükséges különféle szemléltető eszközöket iskoláik részére. „Az instrumentumok felől tett egyszeri nemes resolutiojokat a tekintetes Curator Uraknak állhatatosan óhajtom. Tudom, meg nem változik. Csak egy instrumentum készítésébe belétellik fél esztendő. Ugy tetszik nekem, nem ártana apródonként szerezgetni. Eszközök nélkül kedvem sem lehet a tanításhoz. Soha el nem hiszik, nem is értik azokat a problémákat, mellyeket tanulunk, ha csak experimentaliter meg nem mutatjuk."

14 Majd néhány hónappal később: „Mindenkor függőben vágynak dolgaim a pénz haladéka miatt. Keserves bujdosás! Tanulnom kell mégis, van pénzem, nincs. Igen kérem az urakat, könyvekre s instrumentumokra minél hamarébb küldjenek illendő summát, ne sanyarogjam ennyit, magamat is segítsenek valamivel. Ha fösvénykedik is az ember, sokra kell itt a pénz, s minden méreg drága."

15 Persze, ahogy másutt írta Szathmári Paksi Pál, nemcsak vártak ölhetett kézzel, hanem amikor lehetett, dolgoztak is. „Nem messze tőlünk a tengernek új sáncot vetnek. Annak structurájára magam is kimegyek Camper urammal. Kivált ha napi számot fizetnek."

16 A zord időjárástól is sokat szenvedtek, s nem kevesen meg is betegedtek. Szepsi János (Joan. Sepsi) sárospataki diák 1657. július 8-án iratkozott be Franekerben, de beteg volt, s ott hunyt el 1658. május 3-án. Síremléke szintén a Szent Márton-templomban található. Fennmaradt végrendeletéből (melyet a Franeker főutcáján álló szép reneszánsz ház építtetőjeként korábban már említett Johannes Valckenier professzor által hitelesített másolatból ismerhetünk) feltételezhető, hogy tehetős embervolt. Kassán házat bírt. Számos értékes Németalföldön nyomtatott könyvét Alma Materére, a pataki kollégiumra hagyta.

17 Még egy magyar vonatkozású sírkő tatálható a Martinikerk északi mellékhajójában (5. ábra). A kőlap, feliratai szerint egykor három magyar diák porhüvelyét fedte (12. ábra). Komáromi István pataki diák volt és 30 évesen halt meg 1721. június 20-án. Pataki Mihály, akit erdélyi magyarként jegyeztek be a diákalbumba, 1734ben érkezett az akadémiára, de a következő év január 27-én már meg is halt. Szintén pataki diák volt, s 28 évet élt. Harmadikak Dan. (id) Zilahi debreceni diák volt, s 1770. augusztus 7-én iratkozott be, de röviddel azután, még az év szeptember 22én el is hunyt. A 18. század első évtizedeiben jelentkező számszerű növekedést követően 1748-ban még több mint húsz magyar diák ottlétéről tudunk, de 1789-90-ben már csak négyen voltak, s 1793 után már egyetlenegy magyar akadémitát sem jegyeztek be Franekerben.

18