F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

SZEMLE - Óbuda évszázadai (Kerny Terézia)

lónak Óbudához fűződő különös tiszteletét, pártfogását, akinek halála egyes vélekedések szerint itt történt.

8 Magyarországi Szent Erzsébet óbudai vonatkozásai ugyancsak érdeklődésre tarthattak volna számot, hiszen a források szerint „Eczilburg várában" született, majd nevelkedett. Zolnay László szerint pedig ezen a helyen játszódott a rózsacsoda is.

9 Mindezek a részletek, esetleg legendákból vett idézetek színesebbé tehették volna az egyébként korrekt ásatási beszámolókat. A tanulmányt lezáró irodalomjegyzék több pontatlanságról árulkodik. Valamennyi fölsorolt periodikánál hiányzik az oldalszám. A tanulmányköteteknél a szerkesztő neve hol szerepel, hol nem, amelyeknek körét mellesleg lehetett volna még néhány frissebbel bővíteni (Pannónia Regia etc.). A régészeti fejezetek után Gál Éva alapos, már-már kismonográfiának számító összefoglalása jön: A török időktől a szabadságharcig címmel (201-233.) gazdag levéltári háttérre támaszkodva, s valószínűleg azért ilyen röviden, mert korábban már számtalan résztanulmányban, önálló kiadványban volt alkalma földolgozni ezt az időszakot.

10 Szervesen illeszkedik hozzá a következő száz év eseményeit rögzítő publikáció Létay Miklóstól, aki 1950-ig kísérte nyomon az 1873-ban Budapesthez csatolt mezőváros életének lassú kapitalizációját (A szabadságharc bukásától 1950ig, 235-264.). A 19. század közepén még egyáltalán nem urbánus városrész jobbára agrárgazdálkodásból, elsősorban, hasonlóan a környező budai lakossághoz a szőlőművelésből élt. A Zichy grófok által betelepített, braunhaxlernek nevezett német ajkú jövevények a települést ölelő hegyek lankáin intenzív szőlőtermelésbe kezdtek. A földesuraság által is támogatott borászati tevékenység nyomán présházak, vendégfogadók, kocsmák egész láncolata jött létre. A mára szinte kivétel nélkül elpusztult barokk uradalmi épületekről a későbbi tulajdonos, a Kamarai Igazgatóság szerencsére 1773-1774-ben fölvételi rajzokat készíttetett Gföller Jakab gödöllői kőmíves mesterrel, amelyek a Magyar Országos Levéltár Delineationes Aedilium tervgyűjteményében találhatók.

11 A típustervek szerint épült vendéglők sora a 19. századi konjunktúra idején újabbakkal gyarapodott. Nevezetes volt közülük, egy régészeti beszámolóban is dicsért, „Szarvas" (Vörösvári út), a Bécsi út 52. szám alatt működő „Vén Szederfához" címzett és a Laktanya utcában állt Gráf-fogadó. A vendéglőket szőlősgazdák birtokolták. A legnagyobb bormérő családok emlékezetét (Gigler, Gittinger, Kuncz, Müller, Prósz, Raab, Watzek, Wéber) máig fönntartotta a helyi emlékezet, mint ahogy egy-két utcanév (Szőllő, Szőllőkert /Sic!/) is őrzi máig a hajdani mesterség emlékezetét. Bár az 1886-os filoxéra-vész szinte kivétel nélkül elpusztította a szőlőtőkéket, mindez a kiskocsmáknak mit sem ártott, s Óbudának, a Tabánhoz hasonló álromantikája jobbára ezeknek a betérőknek volt köszönhető.

12 A braunhaxlerek rendszerint megkülönböztető jelekkel, kilógatott venyigékkel, záróköveken, kapukon elhelyezett kő-, stukkó-, fa-szőlőfürt-domborművekkel díszítették házaikat, vendéglőiket (2. ábra). Legkorábbi emléke még a római korból származik, egy szőlőindás sírkőtöredék, másodlagosan beépítve a Fényes Adolf utca 80. számú ház lábazatába, akaratlanul is a vidék kétezer éves szőlőkultúrájára emlékeztetve. A kiscelli trinitárius kolostor közelében állt egykori Trauber Wirtshaus nevében is megőrződött homlokzati díszítését Gföller Jakab egyik tervrajza örökítette meg,