F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

KIÁLLÍTÁS - Mikó Árpád: A budavári Szent Zsigmond-templom és gótikus szobrai

tő: szőlő- és tölgylevelek, indák, makkok, szeder(?)fürtök ezek, hihetőleg egy olyan bronzcsillár töredékei, amelyre jól illenék a „királyi" jelző: opus regium. Az álfal mögül kiszabadulva, a főművek után ismét izgalmas cserép- és fémleletek voltak láthatók, immár az Idő késő gótikus rétegéből. A gödörben a színes mázas tetőcserepek és jeles bögrék mellett szerencsére néhány reneszánsz kőfaragvány is fölbukkant: egy meghökkentően ügyetlenül faragott kéz tartotta medence töredéke és egy oszloptörzs és -lábazat fragmentuma, valamint egy gazdagon profilált, de teljesen dísztelen kettős ívindítás - valamennyi vörösmárványból. Reneszánsz fragmentumok már korábban is előkerültek a környéken: a Budapesti Történeti Múzeumban őrzött nagy pasztofórium-töredékekre gondolok, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium építésekor találtak a múlt században. Nem illenének rosszul abba a környezetbe, amely - ezt most már bízvást állíthatjuk - minden szempontból közel volt a királyi palotához. A vitrinek sorát néhány török kori holmit bemutató tárló zárta. A kiállítást kísérő füzetke szerény külseje ellenére komplett, korrekt katalógus, adatokkal, leírásokkal - sajnos nagyon kevés és nem igazán jellemző darabot bemutató képpel. Talán a sietség volt az oka, hogy elég sok sajtóhiba csúszott bele, és a szöveg néhol határozottan a szerkesztetlenség benyomását kelti. Felesleges betűk ragadtak benn a szavakban s egy alapos helyesírás-ellenőrzés sem ártott volna. Különösen a hosszú „í" és „ú" betűk használata „következetlen"; a „karéj" szót pedig hogyan is mondjam kíméletesen - minden körülmények között pontos j-vel kell írni (11. lap). Magán a címlapon a címszereplő neve is hibás, a „Szent Zsigmond-templom" ugyanis kötőjellel írandó. A fogalmazás olykor pongyola, a terminus technicusok alakjai pedig igencsak elütnek a helyes formáktól. A legtarkábbra talán a 18. lap sikerült, a reneszánsz faragványok leírása: épp a recenzens házatája. A „kannelurozott" helyesen „kannelúrázott" volna, az „ion" pedig „ión", a „plintosz" helyesen „plinthosz" (vagy „plinthus", de a thétát meg kell tartani), a „tórusz" pedig „torus", lévén latin szó. A „syma" helyesen „sima", mert ebben a - vitruviusi - formájában ez a szó is latin, bár hosszú í-vel ejtve, mint görög formájában: „szímé". Az „antiqua betű" helyett magyarul „antikva betű"-t írnék, „falc"-ot pedig, ebben az emelkedett, all'antica szövegkörnyezetben még véletlenül sem. Ezek mind grammatikai és stiláris kifogások. Ami a tartalmat illeti, mélyen egyetértek Búzás Gergellyel abban, hogy e faragványok komoly reneszánsz részleteket sejtetnek a templomban. Ez alighanem természetes is a Jagello-kori Budán. Az itt említett „fehér márvány cibórium" alighanem azonos azzal a két márga pasztofórium-töredékkel, amelyről fentebb szóltam. A medence feliratának közlésébe apró hiba csúszott, egy felesleges „O" betű, viszont lemaradt a végéről egy szóelválasztó pont. A kettős ívindítás lehet baldachin része, akár egy reprezentatív síremlék maradványa is. Szívesen látnám benne Candalei Anna síremlékét, de őt - a velencei követ szerint - Székesfehérvárott temették el. (Vö.: Engel Pál: Temetkezések a középkori székesfehérvári bazilikában. Századok 121. 1987, 625.) Igaz, hogy budai Kakas János szerint viszont a Szent Zsigmond-templomban. (Vö.: Végh András: A budavári új Szűz Mária-, avagy Szent Zsigmond-káptalan története [1410 k.—1541]. Kézirat, 1994.) Vajon melyikük tévedett? Végül még egy kitérő. Nagyon örülök annak, hogy Búzás Gergely le merte írni a „vörösmárvány" szót, méghozzá félkövér betűkkel. Nem kicsiny bátorságra vall ez