F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

SZEMLE - Bóna István: Az Árpádok korai várairól. Debrecen, 1995. (Németh Péter)

A részletes ismertetés előtt azonban a recenzens kénytelen bevallani, hogy mivel elkötelezettsége miatt maga is sürgette a könyv megjelenését, már ismerve annak szövegét, tanárát a kötet ünnepélyes átadásakor meglepte egy ismertetés levonatával, amely a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében (1995/2. szám) jelent meg néhány nappal később. Illik-e tehát ismételten szólni Bóna István könyvéről? Úgy hiszem, igen, hiszen a könyvben megfogalmazott állítások, netán kételyek, avagy éppen elutasítások még hosszú időn keresztül e korszak régészetének (és történelmének, tegyük hozzá) középpontjában maradnak, bizonyítván azt, hogy Bóna István munkája az alapművek sorába tartozik. Éppen ezért kell vele ismételten foglalkozni, hiszen újra meg újraolvasása más és más inspirációkat adhat. Nézzük előbb tehát a szerző tételeit. Bóna István a vár szó latin megfelelőinek a történeti forrásokban való felkutatása, a történeti irodalom ezzel kapcsolatos megállapításainak ismertetése mellett két irányzat meglétét rögzíti: a hazai klasszikus történetírást követő „nemzeti" és a korábban marxista, ma már attól elszakadó „realista" vonalat. Mindkettőt egyformán hibáztatja abban, hogy a 10. század első felében várakat építtet, vagy törzsi-államot tételez fel akkor, amikor ezek sem forrásokkal, sem régészetileg nem igazolhatók. Hasonlóképp jártak-járnak el szomszédaink, akik a trianoni határokon kívül még korábbi, 9. századi szláv, autochton vagy éppen karoling építésű várakat véltek felfedezni. Külön kiemeli Nováki Gyulának a sánckutatásban elért eredményeit, finoman megróva őt az utóbb tett „engedményeiért", másokat keményen elmarasztalva a gerjesztett „vörös sánc" vitáért. Végül kiemelten leszögezi: „a vár létezésének legfontosabb tanúja a várnép, elfogadhatatlanok-védhetetlenek mindazon várkeltezések, amelyek sok évvel megelőzik a várnép temetőjének a megnyitását.

7

' Itt meg kell állnunk egy szóra. Ezen ún. várnépi temetők a régészeti kronológiák szerint a 10-11. század fordulóján nyitódnak, s általában a 11-12. század fordulóján (I. László - Kálmán, de legkésőbb II. István - II. Béla idején) záródnak. Mivel több száz sírós temetőkről van szó, általában nem teljesen feltártak, csak temetőtöredékek, amelyek éremmel keltezett sírjaira figyeltek fel korábban. Például Szabolcs: Petőfi utca esetében az ásató a feltárt 391 sírral szemben 600-ban tételezi fel az eredeti temetőnagyságot.

1 A 970-1100 között használt Majs-Udvari rétek temetője 1137 sírós volt.

2 Egyrészt tehát a várnépekről rendkívül töredékes régészeti információkkal rendelkezünk (még ha telepeiket is ideszámítjuk), másrészt az a gond, hogy temetőik megnyitásának keltezése (970 - 10/11. század fordulója) bizonyos, a „klasszikus" honfoglalás-kori temetőkben meglévő leletek (lovas, fegyveres sírok) hiányára épül. Azaz a 970-1000 körüli dátum megállapítása a szakma hallgatólagos közmegegyezésén alapul. De, tegyük fel, hogy valóban helyesen jártak el ez esetben, jól számolták ki a generációkat, figyelembe véve e kezdési időpontot. Akkor viszont az merül fel bennünk, hogy honnan kerül a várak köré ez a népesség, hol éltek a várnépek elődei a 10. század utolsó harmada előtt? Miért nem ismerjük korábbi leleteiket, a várszolgálat előtt mivel foglalkoztak? Valóban telepítették őket, hogyan zajlott le eme százakat-ezreket megmozdító változás? Kik nyugodtak azokban a kisebb, biztosan 10. századi, de azon belül keltezhetetlen temetőkben, mint Szabolcs: református parókia, vagy Veszprém-Sashegy? (Sajnos, mindkét temető közöletlen!) Más-