F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

KITEKINTÉS - J. Szikra Éva: Kertépítészet-történeti szimpózium Szlovéniában

2. Strmol, a 30-as évek stílusában kialakított felső terasz. 1995. Fotó: J. Szikra Éva zös időszakot idézte. Dusán Ogrin a nemzetközi hírű ljubjanai professzor „A műemlékvédelem jelentősége a szlovén történeti parkok esetében" című tanulságos záró előadásában a szakmánkat általánosan érintő kérdésekre is rávilágított. Én angol nyelvű előadásomban a 19. századi magyar tájképi kertekről és helyreállítási lehetőségeikről beszéltem, melynek néhány gondolatát a következőkben szeretném röviden ismertetni. A 19. század a magyarországi kertépítészet egyik virágzó korszaka volt. Nemcsak az ekkor kibontakozó alapvető stílusváltás miatt (a késő barokk architektonikus kert típusával szemben megjelenik a tájképi típusú kert), hanem azért is, mert az új kertépítészeti stílus a korábbinál jóval szélesebb társadalmi rétegeknél vált divattá, és nagy számban épültek mind magán, mind közkertek. Ezeknek nemcsak építészeti, hanem dendrológiai értékük is igen jelentős, ami máig érezteti hatását. A magyar tájképi kertek kialakulásához a felvilágosodás eszmerendszerén alapuló nyugati példákon túl ismerni kell a 19. századi magyar társadalom gazdasági és kulturális életének jellemző vonásait is. A 18. század végén a nemességet a forradalmaktól való félelem ismét egy kicsit a bécsi udvarhoz közelítette, a tömegek helyzete változatlanul rossz volt. Lassan elkezdődött egy városiasodási folyamat, és megerősödött a polgárság. A fokozatos társadalmi átalakulás hatására akadozva megindult a művészetek fejlődése is. Az építészet vált a korszak legfejlettebb művészetévé. A nyugatról kelet felé terjedő klaszszicizmussal az építészet létesített legkorábban kapcsolatot. A 18. század végén és a