F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)
KITEKINTÉS - Sebestyén József: Kárpát-medencei műemlékesek tanulmányútja Frízföldön, Hollandiában
gyei Tanács kulturális „minisztere" fogadott és üdvözölt bennünket, majd a Monument Selection Project csoport két munkatársa, M. F. Fermo és F. R. van Weezel Errens mutatta be inventarizációs programjukat. Délután a város „új műemlékeivel" való ismerkedés következett Van Gelder úr kalauzolásával. Meglátogattuk többek között a könyvtárként hasznosított egykori Börze (1. ábra), a Prins Frederik kaszárnya épületét, melyet szociális lakások céljára újítottak fel, a Szent Antal Otthont, a Központi Patika épületét (2. ábra), valamint a számos historizáló, gotizáló, frízlandi templom egyikét, a Szent Bonifác templomot. A következő nap délelőtti első állomás Witmarsum volt, ahol a helyi kollegák a mennonita közösség templomát mutatták meg, melynek éppen akkor végezték tetőszerkezeti helyreállítását. Ezután a nagy „Zárógát" Frízföld felőli végénél lévő Komrwerderzand kazamata betonerődje következett, mint múzeum és „hadiipari" műemlék, mely Hollandia legújabbkori történelmének fontos emlékhelye. Különleges élményt jelentett a Dr. C. Lely által tervezett és 1927-1933 között megépített nagy „Zárógát", az Afsluitdijk, és a 30 km-es út látványa a tengeren, a Zuider Zeeén át. Rövid kora délutáni pihenőre a gát közepe táján álltunk meg, a neves holland építész W. M. Dudok által tervezett, s 1933-ban, az átadásra elkészült kilátónál, mely természetesen szintén műemlék. Délután két várost kerestünk még fel, melyek szintén a tizenegy fríz város közé tartoznak. Makkumban két hidat, illetve egy zsilipet láthattunk, melyeknek helyreállítását nem sokkal korábban fejezték be. Komplex 3. Szivattyúház Lemmer és Tacozijl között az Ijsselmeer partján, a Prins Margriet csatorna bejáratánál. 1995. Fotó: Sebestyén József