F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

KITEKINTÉS - Tamási Judit: Régészeti maradványok - „in situ" megőrzés. Az ICAHM nemzetközi konferenciája Montrealban, 1994

nedzselés egyik fő hiányossága, hogy nem vették kellően figyelembe a régészeti lelőhely kulturális jelentőségét. Az egész konferencián uralkodó szemlélet egyik jellemzőjét kitűnően reprezentálta Michelle Guitard (Kanada) előadása, akit 25 délkelet-ázsiai régészeti lelőhelyen (valamennyi a Világörökség része) gyűjtött tapasztalatai - tudniillik, hogy azok nem voltak kellőképpen ellátva a turisták eligazodását segítő installációval, feliratokkal stb. - késztettek annak bizonygatására, hogy a történészeket, illetve a történeti forrásokat is be kell vonni a régészetbe, már a kutatásba és eredményeinek interpretálásába is, de különösképpen a lelőhelyeknek a nagyközönség számára történő bemutatásába. Ez a - sokunk számára - közhely élénk visszhangot váltott ki; Olaf Olsen (Dánia) sietett is leszögezni, hogy a régészet - történettudomány, s hogy Európában elvárás a régésztől, hogy az ásatás megkezdése előtt átnézze a lelőhelyre vonatkozó levéltári forrásokat. Andrzej Prinke Lengyelországból - a konferencia egyetlen olyan résztvevője, aki részletesen foglalkozott azzal, hogy a volt szocialista országokban végbemenő politikai változások milyen hatással voltak/vannak a régészeti örökség védelmére az ottani tájvédelmi parkokat (landscape parks) mutatta be. Ez az Amerikában, Ausztráliában általános, nálunk nem honos megoldás a természeti és a kulturális örökség szoros kapcsolatán alapul, azok integrált védelmét hivatott ellátni; egy tájvédelmi parkban - azontúl, hogy az természetvédelmi terület - régészeti maradványok, épületmaradványok, a népi építészet emlékei (skanzenszerűen), valamint a határban a földművelés nyomai kerülnek megőrzésre és bemutatásra. Előnye, hogy a régészeti maradványokat nem kell kiszakítani természetes környezetükből, hogy a közönség számára könnyebben értelmezhetővé teszi a látottakat, továbbá, hogy hozzásegíti a látogatót ahhoz, hogy ne csak passzívan szemléljen, hanem aktívan be is kapcsolódjon bizonyos programokba. A szekciókban folyó munkát végigkövetve az alábbi benyomásaink alakultak ki: - Jó néhány tengerentúli államban (USA, Kanada, Ausztrália stb.) - hazai gyakorlatunkkal ellentétben - magától értetődő, hogy a public relation, a látogatók információs igényeinek kielégítése is a régészeti lelőhely fenntartásáért felelős szerv feladatai közé tartozik. - Általában nagy hangsúlyt kapott annak a kérdése, hogy a környéken lakókat hogyan kell bevonni a régészetbe, hogy miként tegyük érdekeltté az utca emberét a régészeti örökség megőrzésében, a lakókörnyezetében lévő lelőhely fenntartásában. - Ezzel párhuzamosan egyre erőteljesebben tapintható ki az a törekvés, hogy a régészeti lelőhelyeken a látogatókat aktivizálják: a látnivalókon túl be is vonják bizonyos tevékenységekbe. - Az előadók általában nem választották külön a régészeti és az építészeti emlékeket, hanem - helyesen - kulturális örökségről beszéltek. - A témát meglehetősen tágan értelmezték; még kimondottan városrendezési, urbanisztikai kérdések is terítékre kerültek (például.: Isabelle Biraud-Burot, Gérald McNichols Tétreault).