F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

KITEKINTÉS - Tamási Judit: Régészeti maradványok - „in situ" megőrzés. Az ICAHM nemzetközi konferenciája Montrealban, 1994

Még a szakmai tanácskozás megkezdése előtt, már a megnyitó és üdvözlő beszédekből kitetszett az a szellemiség, a régészetnek az a felfogása, amelynek jegyében a konferenciát kanadai kollégáink összehívták. Pierre Nádon megnyitójában például azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt 25 évben megváltozott a régészet, ám a régészek nagy része e változásokat nem bírja követni. Az egyetemeken még mindig a hagyományos - tudományos - régészetet oktatják, és nem szólnak arról, milyen a jelen, illetve milyen lesz a jövő régészete. Ez utóbbiakba ugyanis szerinte beletartozik a management is. A rendezvény tiszteletbeli elnöke Michel Dupuy, a Kanadai Örökség Minisztériumának (Department of Canadian Heritage, Ministère du Patrimoine Canadien) vezetője volt, akinek képviselője bevezetőjében bemutatta a minisztériumot. E minisztérium fő feladatai tulajdonképpen azok, amelyeket a konferencia is tárgyául választott. Felügyelete alá tartoznak a régészeti lelőhelyek, a műemlék épületek és a természetvédelmi területek egyaránt. 1990-re kidolgozott egy országos helyreállítási stratégiát. Létrehozta továbbá azon parkok hálózatát, amelyekben a régészeti és a természeti örökséget egyként védik, ugyanis előbbit utóbbi részének tekintik. Erre utal az a tény is, hogy a konferencia legfőbb szponzorának tekinthető Hydro-Québec környezeti managementtel foglalkozó ágazata kiemelt feladatának tartja a régészeti lelőhelyek nyilvántartásba vételét és „kiaknázását". Igaz, épp az ő képviselőjük, Daniel Duheau hangsúlyozta, hogy a régészetet nem választják el a kulturális örökség többi részétől sem. A bevezető szakmai előadásban a vendéglátó Kanada mutatkozott be: Jack Brink ismertette Head Smashed-in Buffalo Jump (Kanada, Alberta) in situ megőrzésének módját. A lelőhely egy természetes medence, ahol az indiánok összeterelték a bölényeket, a szikláról letaszítva megölték őket, és maradványaikat feldolgozták. A hosszú használat során 11 m vastag rétegsor keletkezett, amely nagy lehetőségeket rejtegetett a helyreállítást megelőző régészeti kutatás számára; ennek nélkülözhetetlenségét és hasznosságát az előadó szükségesnek tartotta külön kiemelni. A leletek múzeumba szállítása helyett egy ún. Értelmező Központot (Interpretive Center) alakítottak ki, amelynek épületébe integrálták a bölények „kivégzőhelyéül" szolgáló sziklát, s amelynek 5 szintjén az indiánok kultúráját, a lelőhely működését stb. mutatják be. A hatást még élőbbé teszi a mellette jelenleg is folyó ásatás. Az érdemi munka három ún. műhelyben folyt, ami valójában az előadások három témakörbe történő csoportosítását (gyakori átfedésekkel) jelentette, ám mindig plenáris ülések formájában. „A" szekció: A megőrzés folyamatának összetevői A résztvevők a következő komponenseket tartották szükségesnek kiemelni és megvitatni: a kutatás (a munkafolyamat különböző fázisaiban; a konzerválandó objektumok kiválasztásának elvei és ezek tudományos alátámasztása), az értelmezés (a nagyközönség számára értelmezhető „üzenet" kidolgozása), az objektum hasznosítása (szem előtt tartandó kritériumok), a konzerválás/helyreállítás mint vállalkozás (közreműködők, anyagok), monitoring (ellenőrző mechanizmusok), az objektum megőrzése, fenntartása a konzerválást követően (különös tekintettel a látogatókra).