F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

MŰHELY - Haris Andrea: Egy homlokzat várostörténeti tanulságai. A pápai református Okollégium

6. Pápa, református Ókollégium. Az épület régi képe a Főiskola utca felől. Vasárnapi Újság 1858. szeptember 19. 448. Reprodukció: Hack Róbert taszteri térképen (5. ábra) láthatóakkal. A régi házakat lebontották, de az új épület nem épült fel, mivel a kollégiumot bérbe adták a városnak és magánosoknak. 33 A száz éves folyamat ezzel lezárult, a református egyház az eredeti egy telek mellé még négy telket olvasztott be kollégiumi tömbjébe, és létrejött a mai napig megőr­zött zárt, szigetszerű egység a belváros közepén. A pápai református egyház történeti adatai szerint az adászteveli száműzetésből visszatért gyülekezet pénzügyi forrásait először az új templom - ma a Fő utcában ál­ló Ótemplom - felépítésére összpontosította, 34 csak utána került sor az iskola elhe­lyezésére, illetve új iskolaépület kialakítására. A református Ókollégium épület­együttesének legrégebbi, Szent László utcai épülete nagytermének bejárata felett ál­lítólag volt egy tábla, amely 1783-ban határozta meg az épület befejezését, 35 az egy­háztörténeti irodalomban azonban elfogadott az a megállapítás, miszerint csak 1785­ben költözött be az iskola a Torkos család épületébe. 36 Az épület helyszíni vizsgála­ta 37 az 1783-as dátumot igazolta. Az udvari homlokzatból kiemelt téglákon 1782-es évszámot találtunk, amely még utalhatna egy korábbi, a Torkos család általi építke­zésre, de a rajta lévő H betű (Helvetia = helvét) egyértelműen a református egyház építkezését jelenti. 38 Véleményünk szerint a református egyház már a türelmi rende­let kihirdetése után hozzákezdett nem csak templomának, hanem új iskolájának fel-

Next

/
Thumbnails
Contents