F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

TANULMÁNY - Bozóki Lajos: Lakótornyok és toronypaloták. A visegrádi Salamon-torony és a Fellegvár 14. századi szerepének kérdéséhez

Franciaországban a Fülöp Ágost-kori „intermezzo" után, úgy tűnik, a 14. században egyfajta visszarendeződés történt a román kori lakótorony-építés irányába.

6 Vincennes, Poitiers, Pierrefonds, Vez stb. esetében új, a 14. század igényeinek megfelelő nagy lakótornyok épültek. Ezeknek a tornyoknak kissé részletesebb vizsgálata talán közelebb visz minket a visegrádi lakótorony 14. századi igénybevételi módjának megértéséhez. írott források hiányában ismereteink elégtelenek arra vonatkozóan, hogy a Salamon-torony felosztott helyiségeit a király és az udvar milyen rendeltetéssel használta, léteznek viszont analóg rezidenciák, melyek funkcionális elrendezéséről még írott források is beszámolnak. Ezek legfontosabbika a Vincennes-i (Val-deMarne) vár, melyet VI. Fülöp kezdett építtetni 1337-ben, de a százéves háború miatt a munkálatok abbamaradtak. 1361-től 1363-ig Jó János király folytatta az építkezést, s végül V. Károly fejezte be 1370-ben.

7 Amikor 1364-ben V. Károly trónra került, a torony valószínűleg csak kétszintes volt, földszintjén a fogadó szobával („chambre à parer"), emeletén pedig a dauphin (Károly) szobájával. A 14. század második felének zavaros, polgárháborús idejében a királynak (akárcsak Károly Róbertnek) szüksége volt egy katonailag is jól védhető, uralkodói rezidenciára, amelyhez viszonylagos közelségben (és megnyugtatóan távol) van az időnként ellenséges főváros.

9 A szabályos négyszög alaprajzú, hengeres saroktornyokkal ellátott épületet, melyhez északról egy fióktorony is csatlakozik, egy ötemeletes, nagy lakótoronnyá építtette át (5. ábra). A korábbi állapotokhoz képest a megváltozott ceremoniális igények miatt szükség volt a belső közlekedés megváltoztatására: az addigi, a déli falmagban kialakított szűk csigalépcső melletti saroktoronyba széles, jól megvilágított lépcsőház épült. Ugyanakkor szükséges volt az adott alaprajzon több kiegészítő helyiség konstruálása, illetve a földszinti terem közfallal történő megosztása

10 (6. ábra). A termek valószínűsíthető funkcionális elrendezéséről több írott forrás is támpontul szolgál

11 (6-7. ábra). Az inventáriumok tanúsága szerint a király szobája („chambre hault du roy") a második emeleten volt, míg a királyi fogadószoba a főbejárat szintjére, az első emeletre került. A harmadik emeleti terem boltozatán a címerek arra utalnak, hogy ez a dauphin, a későbbi VII. Károly rezidenciája lehetett.

12 A következő szintet egy nagy boltozott lőkamra foglalta el. A királyi fogadószobát Mary Whiteley az első emeletre lokalizálja.

13 Ez a terem volt a helyszíne a hivatalos fogadásoknak, ahol az államügyeket is tárgyalták. A tulajdonképpeni királyi rezidencia az e fölötti szinten volt. A király szobáján kívül az inventáriumok említik a királyi oratóriumot, a kápolnát, az „estude du roy"-t és a pihenő szobát („re

trait").

14 A központi terem, egy középoszlopra boltozott helyiség legfontosabb bútorzata egy liliomos kárpittal letakart, baldachinos ágy volt, melynek a király szűkebb környezetének fogadásában fontos ceremoniális szerepe lehetett.

15 Mellette a reggeli imához szolgáló zsámoly („chaire du lict") állt. Dekoráció gyanánt a király pajzsa, páncélja és fegyverei szolgáltak, mint az uralkodói hatalmi reprezentáció eszközei.

16 A központi termet körülvevő kis helyiségek a kápolna és az oratóriumfülke mellett, a király magánéletének szolgáltak keretéül.

17 A legintimebb helyiségek az északnyugati saroktoronyhoz csatlakoztak. Itt volt a király fürdője, az ár-