F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

TANULMÁNY - Plank Ibolya - Csengel Péter: Mai Manó fényképészeti műterem- és bérházának építéstörténete

négy részből, úgymint - fogadóteremből, műteremből, munkaszobából és laboratóriumból - állt egy korszerű műterem. A fogadóterem

11 -, nagyobb igények és forgalom esetén több ilyen helyiség - valóságos szalonként funkcionált. A fényképezésre várók méltó fogadására szolgált, a várakozási idő szórakoztató és hasznos eltöltése érdekében, ajánlatos volt gondosan, a korszak polgári szalonjaihoz hasonló enteriőrként berendezni. Nem hiányozhatott a dívány, az asztal, a fogas és a kalaptartó. Az asztalokon fényképalbumok, képeslapok és ismert személyek portréi között lehetett lapozgatni. A falakon úgyszintén a fényképész által készített legváltozatosabb képeket állították ki, melyek segítségével a készítők művészetével is meg lehetett ismerkedni. A belső berendezés tartozékai voltak a bútorzatot kiegészítő szőnyegek, függönyök, órák, kisebb szobrok és virágok. Jó példa erre Erdélyi Mór császári és királyi udvari fényképész Kossuth Lajos utcai tetőtéri műterme,

12 melyet a főváros egyik legmodernebb fotografáló intézetének tartottak a századfordulón. Az enteriőrökről fennmaradt felvételek tanúsága szerint a váróterem, az előcsarnok és az öltöző kialakítása rendkívül nagy gonddal készült. Kényelmes bútorzat, elegáns drapériák, szobrok, fényképek, akvarellek, platinaképek és szobanövények tették hangulatossá a műtermet.

13 1877-ben, a belvárosi Ferencziek bazárjának Hatvani utcai frontján újonnan kialakított Klösz-műterem technikai újdonságai mellett, a kritikusok külön kiemelték a műhely szinte valamennyi helyiségét borító pompás képek sorozatát.

14 A fogadótermeket - ha külön öltöző nem állt rendelkezésre - a díszes toalettben megjelenő vendégek felvétel előtti előkészületeihez is alkalmassá kellett tenni. Gondoljunk csak a múlt századi és század eleji portréképek kifogástalanul öltözött alakjaira, akik társadalmi osztálytól függetlenül, a lehetőség szerinti legszebb haj-, és ruha viseletben történő megjelenésre törekedtek. A reprezentáció mellett a fogadótermekben bonyolították le az üzlet kereskedelmi részét. Erre a célra azonban külön irodahelyiséget is használhattak. Az ily módon berendezett díszes szobák létjogosultsága egészen az 1910-es évekig tartott. Ezt bizonyítja a magyar fotóművészet két nagyszerű mesterének, Székely Aladárnak és Rónai Dénesnek egymással átellenben, a Váci utca 17. illetve a Váci utca 18. számú ház emeletén épült műtermének története az I. világháborút megelőző években. Mindkettőben megtaláljuk a várószalont és az öltözőket, sőt Rónai Dénes szalonja nevezetes művésztalálkozók színhelye is volt.

15 A háborút követő évtizedekben a középréteg elszegényedése lényegesen leapasztotta a rendszeresen fényképezkedő családok számát. A fényképezés technikájának tökéletesedésével együtt járt a várakozási idő szinte minimálisra csökkentése, amely fokozatosan háttérbe szorította a költséges fogadótermek szerepét. Amennyiben az épület lehetőségei megengedték, a váróterem közvetlen közelében nyílt a műterem, ahol a felvétel ténylegesen történt. A megfelelő technikai felszerelés, a berendezés, a terem hosszúsági, szélességi és magassági méretei mellett, a fényképészeti világítás biztosítása volt a legfontosabb. Weisz Hugó aradi műterme 12 m hosszú, 6 m széles, 5 m magas volt, 9 m hosszú üvegoldallal épült 1909 körül.

16 A felső világítást adó napfény a tető bordázott üvegtetején áramlott a felvételi terembe. Közvetlenül az üveg alatt egy sor fekete, utána egy sor vilá-