F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

MŰHELY - Boromissza Péter: A siklósi plébániatemplom középkori falképeinek restaurálása

jelenést és mértékével nem megy a hitelesség rovására. A végeredmény tiszta, áttekinthető legyen. Jelen megoldásnak még egy előnye van: bármikor folytatható akár a totál rekonstrukcióig. A gyakorlati kivitelezést rengeteg kísérlet, próbálkozás előzte meg, melyek alatt végül kiformálódott a retus mikéntjére vonatkozó megoldás módszere. - A retust a tömített illetve tömítéssel kiegészített felületeken a közvetlen környezet motívumaihoz, színeihez, azok állapotához illeszkedően végeztük. Például ahol a tömítés környezetében csak a középkori vakolat maradt ránk, ott a tömítést is az eredeti vakolat színéhez illeszkedően retusáltuk ki. - A retust az eredeti felületeken réteges, vagy az általunk „szendvics" retusnak nevezett módszerrel végeztük. Vagyis a felületeket vizsgálva három fő megjelenési „kép"-síkot választhattunk szét: a) olyan vakolatfelület, melyről teljesen lepusztult az eredeti festékréteg; b) olyan felület, ahol csak kopottan, töredékesen maradt meg az eredeti festékréteg; c) olyan felület, mely teljesen épen, vagy csak kisebb sérülésekkel maradt meg. A fenti „rétegeken" lévő, a falképi látvány síkjából kieső, villódzó foltokat, hiányokat retusáltuk ki, a környezet állapotának megfelelő mértékig illetve „rétegig". A falkép történetiségéhez kapcsolódó hiányokat megtartottuk, csupán a környezet „képi-síkjába" illesztettük retusálással. A retus technikája: a tömítéseken lazúros aláfestésekre, majd az eredeti felületekre is pontozó, vonalkázó technikával retusáltunk. A retushoz Ronshey és Windsor and Newton angol festéket alkalmaztunk. Az eredetinek megfelelően nagyon kevés színnel igyekeztünk végezni a kiegészítéseket, fedőfehéret csak kivételes esetekben használtunk, amikor alkalmazása elkerülhetetlen volt. A helyreállítás során a siklósi falképek felépítéséről, a freskófestés alkalmazott technikai fogásairól a következők derültek ki. A vakolat kb. 1:2 arányban tartalmaz meszet és homokot, apró, egyenletes szórású mészszemcsékkel. A vakolat rétegei és azok felhordási módja: a mennyezeten a boltozatfalazat nagymértékű egyenetlenségei miatt alapozó, kiegyenlítő vakolatréteget hordtak fel, ettől eltekintve a freskóvakolat általában egyrétegű, vastagsága 0,5-2 cm között mozog. A vakolat a falazat egyenetlenségeit követi, azok kiegyenlítésére nem törekedtek. A felhordást követően fémsimítókkal gyönyörűen besimították a felszínt. A napi varratok, giornaták határvonalainál kisebb átfedéseket tapasztaltunk. Ezek egymásfclettisége utal a festés sorrendiségére. Egy kifestésre váró egységen belül előbb a háttér illetve a dekoratív mezők felületeit vakolták fel és festették meg, majd egy újabb vakolat flekkre a figurát, s egyes esetekben az arcot- és plasztikus glóriát egy újabb, friss felvakolásra készítették. így például egy-egy boltfiókban 3-3 vakolat-blokkot is felfedezhetünk. A napi varratok elhelyezkedéséből következtetni tudtunk a festés haladási irányára is. A festést a mennyezeten kezdték, majd állványszintenként, sávosan haladtak lefelé. A templom festésén kb. 6-8 ember egy-másfél hónapig dolgozott - bár ez csak feltételezés. Giornaták: a mennyezeten 30 + fejek, a szentély zárófalain és az ablakbélletekben 34 + fejek, a diadalíven 3, északi és déli oldalfalon a töredékesség miatt csupán feltételezve 10-10, összesen 87.