F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

MŰHELY - Sonkoly Károly: Historizáló stílusú díszítőfestések feltárása a pécsi Vasváry-házban

Sonkoly Károly HISTORIZÁLÓ STÍLUSÚ DÍSZÍTŐFESTÉSEK FELTÁRÁSA A PÉCSI VASVÁRY-HÁZBAN Pécs egyik legszebb műemlék épülete (MJ) az érett historzáló stílusú, Király u. 19. számú lakóház, amely az építtetőről, illetve a főhomlokzat attikájának feliratáról kapta a Vasváry-ház nevet. Az egyemeletes épület gazdagon díszített főhomlokzata (l.ábra) szinte vonzza a belvárosban sétálók tekintetét, bár eredeti fénye az idők során kissé megkopott. Legutoljára az 1960-as évek elejének sortatarozásánál állították hely­re. Az ismét aktuálissá vált felújítás már az 1970-es évek végén, a pécsi belváros tömbrekonstrukciós programjának beindulásakor napirendre került, 1 de csak 1992-ben kezdődött el a munka. Az ehhez kapcsolódó műemléki kutatás első szakaszát - a korábbi, levéltári és szakirodalmi kutatások után - 1992 nyarán végeztük el. Ennek során - egyéb, kisebb szondázások mellett - az emelet utcai lakásának szobáiban érté­kes, érett historizáló stílusú díszítőfestéseket tártunk fel a mennyezeteken. 3 A Vasváry-ház Pécs belvárosának keleti részében, a Király utca északi oldalán áll. A keskeny, hosszan elnyúló telek szinte teljesen beépített. A déli, egyemeletes és az északi magasföldszint + manzárdos részek szúk, belső udvart zárnak körül. A fő­homlokzat (déli) kiemelkedik a szomszédos, barokk házak közül, 4 pedig azokhoz hasonlóan kétszintes. A földszint velük egyező méretű, de az emelet magassága jóval túlszárnyalja a mellette álló épületekét, s a főpárkány feletti térdfalat középen még egy szobordíszes attika, kétoldalt pedig vázas balusztrád is koronázza. Az utóbbiak a pé­csi Zsolnay-gyárban készültek, mázatlan terrakottából. Az öt tengelyes, kis kiülésű, egy axisos középrizalittal megépített homlokzat egyébként zsúfolva van Zsolnay-féle, kerámia épületdíszekkel, az üzem korai típusú terrakottáitól 5 egészen az 1890-es évek­ben készített, pirogránit domborművekig. 6 Az építtető egy reprezentatív kereskedőházat alakíttatott ki, az utcafront földszintjén üzletekkel, az emeleten pedig színvonalas, nagy­polgári lakással. Az együttes szép részei a kapualj és az udvar, amelyeknél a tervező ügyes fogásokkal korrigálta a rossz adottságokat (például a szűk hely, a különböző korokban emelt, eltérő jellegű udvari épületrészek). Itt is mindenfelé Zsolnay-féle épü­letdíszeket alkalmaztak, a védett kapualjban gipszstukkóból, külső elhelyezésben pedig mázatlan terrakottából. 7 Az udvar északi oldalán a főhomlokzat attikáján elhelyezett szoborcsoport mása látható. A kapualjból nyílik a tőle másodlagos, század eleji, üve­gezett vasszerkezettel elválasztott, elegáns, patkó formájú főlépcsőház, márvány lépcsőkkel és öntöttvas korláttal. Mennyezetét és oldalfalait egykorú díszítőfestés bo­rítja (2.ábra), és itt helyezték el Mücke József Ferenc 1874-ben készített, „Ceres" és „Merkur" olajfestményeit is. 8 Innen jutunk be a tulajdonosnak, az emelet utcafrontján elhelyezkedő, nagy alapterületű lakásába. A stukkós mennyezetű előszobából (2.) nyí-

Next

/
Thumbnails
Contents