F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

SZEMLE - Nemzetközi folyóiratszemle. Österreichische Zeitschrift für Kunst und Denkmalpflege, Burgen und Schlösser, Die alte Stadt, Die Gartenkunst (Droste Balassa Zsuzsanna)

A 229-241. oldalakon Volker Roscher cikke áll: Die Einßhrung der Kanalisation in Hamburg und der Neubau der Stadt Î842/43 (A csatornázás bevezetése Hamburgban és a város újjáépítése 1842/43-ban) címmel. Az 1842-es nagy tűzvész után kezdték meg a kontinens első szennyvízelvezető csatornarendszerének építését Hamburgban. A 190 000 lakosú nagyvárosban eddig kocsikkal szállították el az egyszerűen az utcára kidobott, otthagyott szemetet, fekáliát. Mégis akadtak ellenzői a csatornázásnak, mégpedig az értékes trágya elpazarlásának indokával. A csatorna természetesen megépült, Lindley angol mérnök tervei alapján. Ezzel nemcsak a szennyvíz elvezetését oldották meg, hanem az Alster folyó szabályozását is, ugyanis a csatorna a folyó fölösleges, veszélyesen magas vizét is elvezeti. Érdekessége még, hogy bizonyos szakaszokon lehetséges benne a csónakokkal való közlekedés, amit máig is, mint attraktív turisztikai érdekességet mutogatnak a látogatóknak. Hajózott itt Frigyes és Vilmos herceg, sőt nemrégiben a környezetvédelmi szenátor a sajtó képviselőivel. Ez az első csatornarendszer ma jobb állapotban van, mint több, a háború után épült szakasz. A 242-250. oldalakon a mainzi Rajna-part funkció- és alakváltozását (Das Mainzer Rheinufer: Funktionswandel und Gestalt-veränderungen im Laufe der Jahrhunderte) követi figyelemmel az évszázadok múlásának tükrében, a következő cikk szerzője, Hartmut Fischer. Mainz alapításának idején, a római korban a Rajna a város falain kívül folyt. Ekkor és később, a középkorban is csupán áruszállító hajók ki- és berakodásának színhelye volt. A 18. századtól alakult ki az igény, hogy az ember kihasználja a folyópartot, mint a természetnek a városban is megtalálható és élvezhető részét. Lothar Franz von Schönborn választófejedelem a 18. század elején kialakított kertjének már része, háttere volt a folyópart. A 19. század első felében azonban, a város speciális határövezetben való elhelyezkedése miatt, a Rajna mentén katonai erődítményrendszert alakítottak ki. Az 1840-es, 50-es években a vasútvonal és állomás került ide. A század második felére esett a Rajna szabályozásának időszaka. Ennek hatására a vasútvonalat, pályaudvart áthelyezték, és egy tipikus „gründerzeit" városnegyedet alakítottak ki. Ez ugyan eltakarta a történelmi városmag - a partról látható - szép sziluettjét, viszont ekkor hozták létre a máig meghatározó jelentőségű, vízpartot övező sétányt. Ez a valaha gonddal kialakított folyópart szakasz, a régi erődítményrendszer maradványaival, bár műemléki védelmet élvez, mégis elhanyagoltságára, kevéssé becsült értékeire kell, hogy felhívja a figyelmet a szerző, A 251-257. oldalakon a Stadt und Wasserkraß (Város és a vízierő) című rövidebb tanulmány olvasható Walter Marx tollából. A szerző a történelmi gyakorlatra emlékeztet, amikor egy folyó, patak mentén fekvő település energiaigényét messzemenően ki tudta elégíteni a helyi vízimalom. Ennek a lehetőségnek az újragondolására hívja fel a figyelmet. A környezetre legtöbb esetben így vagy úgy káros, veszélyes, nagy erőművekből vezetéken érkező energia alternatívájaként a helyi vízienergiaforrások felhasználásának szerencsés példáit írja le a cikkben. Ezek közül egy, még meg nem valósult, ám műemlékes szakembereknek érdekes megoldást szeretnék idézni. Landsberg am Lechben a 12. század óta használatban lévő vízduzzasztómű és a hozzá tartozó híd mindenképpen felújításra szorul. A folyó esését szerencsésen kihasználó helyen, az ipari műemlék felújításával egyidejűleg lehetséges volna egy olyan erőmű építése, ami a kisváros energiaigényének 4/5-ét fedezné.