F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)
MŰHELY - G. Lászay Judit: A soponyai volt Zichy-kastély kutatása
2. Soponya - Nagyláng, Zichy-kastély. A kerti főhomlokzat a helyreállítás után. 1994. Fotó: Hack Róbert A belső alaprajzi elrendezés kétmenetes, udvari folyosós. (Az istállószárny középfolyosós.) A középtengelyben boltozatos, áthajtós kapualj épült melyből két irányban folyosó és háromkarú lépcső nyílik. A földszinti helyiségek boltozottak, az emeletiek - beleértve az erkélyre nyíló dísztermet is - síkmennyezetesek. A másik hátsó, U-alakú épület egyik oldalszárnya már hiányzik. A főépülettel szemben lévő számy részben emeletes, homlokzatai jellegtelenek, egyszerű vakolatkeretekkel kialakítottak. A kastélyon folyó építkezésekre vonatkozó levéltári adatok igen korlátozottan állnak rendelkezésre, mivel a család nagylángi levéltára 1945-ben elpusztult. 3 Urasági házról a 18. század közepétől vannak adataink, egy 1750-es leltár szerint ez földszintes, 3^ helyiségből álló épület volt, s hozzá tartozott egy 1747-ben felszentelt kápolna is. 1757-ben a számadáskönyvi leltár szerint egy jelentősebb építkezés eredményeként, már jóval nagyobb, de még mindig csak alapjaiban téglából készült házzal számolhatunk. Véleményünk szerint ennek alapfalait foglalták bele később - L-alakban - a főhomlokzati számy kapualjtól északnyugatra eső szakaszába és részben az ehhez csatlakozó, ma földszintes szárnyba. Az L egyik szárának végén helyezkedett el a téglából készült kápolna, ma is meglévő helyén. Végfala vakolt, festett falsarokként jól megfogható volt a kápolnaszámy külső homlokzatán, a kápolna mögötti ajtónyílás mellett. A hozzá tartozó oromfal szintén látható a padlástérben. Csak töredékes képünk van e kápolna külső megjelenéséről, hiszen a jelenlegi nyílások kialakításakor csaknem teljesen megsemmisítették a fehérre meszelt, lekerekített sarkú, pozitív faltükrös architektúrát.