F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

Beszámoló az Europa Nostra/IBI közgyűléséről és nyílt napjáról (Muszikné Faltin Vera) - Az ECOVAST 1993. évi közgyűlése (Muszikné Faltin Vera)

szág, Kanada, Pakisztán, Egyesült Királyság voltak az egymás utáni felszólalók. A legfontosabb megállapítások-javaslatok a restaurálás és a restaurátor személyének fontossá­gát hangsúlyozták, s azt, hogy ezeknek kell az ICCROM tevékenységének a „szívében" a középpontjában maradniuk. Szó esett arról, hogy tartózkodni kell e téren is az uniformizálási törekvésektől; s ezért (is) fontos a régiók bevonása, esetleg regionális hálózat kiépítése az egyes országokban meglévő intézményekre és prog­ramokra támaszkodva. Foglalkozni kell a konzerválás etikájával, valamint nem szabad az új Tanácsnak elfelejtkeznie a képzésen kívüli szakterületekről sem. Összességében a hozzászólások pozitívan értékelték e stratégiai tervezetet, s ki­alakult az elfogadásával kapcsolatos konszenzus. „Érdekes módon" az ICCROM vezetése erre számíthatott, mert elő-, majd a levezető elnök által felolvasásra került egy határozat-tervezet amely a dokumentum elfogadásáról szólt. Ezt a Közgyűlés meg is szavazta. Ezután már csak az elnöki zárszó következett, amelyben mindenki mindenkinek mindent (egyébkén jogosan) megköszönt. A spanyol elnök különös kedvességgel olaszul köszönte meg a vendéglátó (és az ICCROM-nak alapítása óta otthont adó) olasz Kormánynak a közreműködését - sajnos az olasz delegátus ekkor már éppen nem volt jelen... Összefoglalva: igen bíztató képet kaptunk arról, hogy az ICCROM vezetése jó irányba viszi, illetve stabilizálja ez intézmény működését. Feltétlenül helyes lépés volt, mi több, elodázhatatlan a magyar csatlakozás, most az ebből következő - túl­zás nélkül mondhatjuk - mindkét fél számára előnyös együttműködés „hétköznapjainak" kell mindezt még jobban alátámasztani. Fejérdy Tamás * AZ ECOVAST 1993. ÉVI KÖZGYŰLÉSE Az ECOVAST 1993. október 21-24. között Sinaián, Romániában tartotta éves közgyűlését és a vidék építészetével foglalkozó megbeszélést. Az építészeti tanácskozáson diavetítéssel illusztrált előadások hangzottak el vi­déki települések és új épületek tervezéséről, valamint hagyományos épületek felújításáról és új célra történő felhasználásáról. A résztvevők egyik csoportja a falusi turizmusról tartott szekcióülésen vett részt. A másik csoportnak bemutattak egy Sinaia melletti települést, amelynek fejlesztésé­hez szakemberek tanácsát kérték. A 23-án tartott közgyűlésen a tisztségviselők beszámoltak a szervezet munkájá­ról és legközelebbi feladatairól. A legfőbb cél a „vidéki Európa" természeti és épített környezetének, gazdaságának, társadalmának védelme: a történeti épületek karbantartá­sa, a falusi turizmus kiszélesítése, a mezőgazdaság, az erdőgazdaság és a környezet kapcsolatának kiépítése, a vidéki társadalom bevonása a környezet megőrzésébe.

Next

/
Thumbnails
Contents