F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

HÍREK - ICOMOS konferencia Sri-Lankán (Klaniczay Péter)

újonnan „rontott" téglából készítették. Hasonló technikákat figyelhettünk meg az Abhayagiri szentélykerületné\ is, ahol külön érdekesség volt az egyik szerzetesi egység múzeum céljára történő teljes visszaállítása, ennek folytán ugyanis a konzervált ásatási maradványok értelmezhetőbbek lettek. Az i.e. 88-ban alapított, majd a 2. században megújított sztúpa második legnagyobb a Jetavana sztúpa után. Ma ugyan már a téglaburkolat és a csúcsépítmény is hiányzik, az egykori belső földmagot pedig növényzet borítja, de 76 méteres magasságával még mindig lenyűgöző látvány. Őrjártunkkor éppen a sztúpa körüli kőburkolat össze-vissza mozdult elemeinek fotogrammetrikus felmérése folyt. Igen tanulságos volt egymás után látni a már helyreállított, illetve a még éppen csak feltárt fürdőket. Ezek különböző méretűek voltak, és a szerzetesek már a 2. századtól kezdve rituális célokra használták őket. Az anastylosis módszerével helyreállított egyik medence teljesen ép látványt nyújtott (8. ábra), míg a régészeti feltárás alatt lévő másik szinte egy földrengés utáni érzetet sugárzott; a hatalmas kőtömbök egymásra dobált pálcák benyomását keltették (9. ábra). Leszakadva a csoporttól - természetesen egy helybéli kíséretében - egy félreeső, még fel nem tárt ún. királynői palotát is szemügyre vettem. Az évszázados idő a lábazatot és a padlóburkolatot összegyűrte, a már tető nélküli oszlopcsarnokot szétzilálta, így érintetlenül, magányosan a természet és a rom összefonódását tükrözte. A szerzetesi lakóhelyek elengedhetetlen tartozéka volt a számos helyen előkerült, megfelelően kiképzett, egy kőtömbből faragott, ún. talpas WC őse. Szintén itt láttuk a legszebb holdköveket (10. ábra) és több, kitűnő állapotban lévő őrkövet, amelyen kecses alakok reliefjei néztek farkasszemet a szentélybe indulóval. Utunk utolsó, de talán leginkább lenyűgöző állomása Sigiriya citadellája volt. Dhatusena király legidősebb fia Kasyapa, miután apját kapzsiságból meggyilkoltatta, félelmében és istenségnek gondolva magát, erre a környező fennsíkból 200 méterre kiemelkedő hatalmas sziklatömbre építtetett palotát az 5. században, alig 7 év leforgása alatt. Még csak 11 éve használta a csodálatos palotát, amikor 495-ben száműzetésből visszatért fél testvérének seregével ütközött meg, s a csatában magára maradva a túlerővel szemben önkezével vetett véget életének. A szikla és a palota, ha nem is rögtön, mert még egy ideig látogatták, de egy idő után feledésbe merült, és csak a 19. században fedezték fel újra. A szikla még igencsak messze volt, amikor egy komoly mérnöki munkával készített, hosszan elnyúló négyzetes formájú téglafal és vizesárok fogadott bennünket. Ez nem volt más, mint a szikla előtti főirányból egy közel négyzetes, mögötte pedig kb. feleakkora, téglalap formájú, erődített térség határolófala. A zárt terület csodálatos, vízmedencékkel övezett parkot, nyári palotát, fürdőépületet, gyűléstermet rejtett egykor, amelyet 1982 és 1987 között az UNESCO segítségével feltártak és részben konzerváltak. A szikla tetejére igencsak szűk lépcső és néhol már korszerűbben kialakított - korlátok által védett - járat segíti a feljutást. Még láthatók azonban azok a sziklába vájt fokok, amelyekből egykor az építkezés folyhatott. Körülbelül félúton található a tükörfalnak nevezett, simára vakolt és festett felület, a szikla egy visszahúzott sávjában. Itt egykoron mintegy ötszáz bűbájos, félmeztelen kisasszonyt festettek meg, amik közül mára már csak 18 maradt fenn (12-13. ábra). Ezek megmen-