F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

HÍREK - ICOMOS konferencia Sri-Lankán (Klaniczay Péter)

2. Dambulla, barlang-kolostor, Raja Maha Vihara. Az i.e. 1-2. századtól folyamatosan épült. Portikusz. Fotó: Klaniczay Péter kedve, láttunk eldugott hindu templomokat, amelyeknél főként a színes bejáratok, az istenségeket ábrázoló szobrokkal díszített, gúlaszerű kapuépítmények voltak le­nyűgözők. Volt ahol a helyi ízlés harsány színeit alkalmazva éppen felújítás folyt. A sokszínű vallási élet jelenlétét bizonyító iszlám központ mecsetjének különös világá­ba szintén bepillantást nyertünk. Végülis száz rúpia (nem egészen két dollár) baksis árán megszabadultunk fogadatlan kísérőnktől, majd a késő délutáni izzasztó meleg­ben, a vasútállomás érhetően kaotikus környékét érintve tértünk vissza biztonságos, mindenekelőtt azonban hűs szállodánkba. Az esti órákra a magyar delegáció nagy­részt már együtt volt, és a helyi ízek kipróbálása érdekében egy inkább utcai kifőz­dének nevezhető vendéglátóhelyen kötött ki. Különböző csípős húsgombócok és le­pények rendelésével - végső soron sikerrel - próbáltuk megértetni magunkat. A konferencia menetrendje - mint ahogyan ez lenni szokott - igen feszített volt, de ezt változatos kiegészítő programokkal, összejövetelekkel a szervezők igen szí­nessé varázsolták. A köztársasági elnök jelenlétében tartott díszünnepség táncos, ze­nés bemutatója rövid néhány óra alatt elénk varázsolta a sziget történelmét, kultúrá­ját, a csodálatos ruhákban pompázó szereplők, a feldíszített elefántok és a felejthe­tetlen zene segítségével. A Nemzeti Múzeum - noha az épület a 19. századi brit fennhatóságot tükrözi - kincseit tekintve igen gazdag tárháza az egykori szingaléz uralkodói központok maradványainak. A több tucatnyi országból érkező mintegy

Next

/
Thumbnails
Contents