F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

SZEMLE - Bencze Zoltán - Szekér György: A budaszentlőrinci pálos kolostor Monumenta Historica Budapestina VIII. Budapest, 1993 (Búzás Gergely)

rem, amelynek kápolnája a templom szentélyével azonos méretű, így a templom elsősorban a kívülállóknak fenntartott, reprezentatív tér maradt? Ezekre a kérdésekre a régészet és a művészettörténet módszereivel aligha kaphatunk választ, csak a pálos és általában a késő középkori szerzetesi liturgia és szokások tanulmányozása révén láthatnánk tisztán. A 15. század végi és 16. század eleji periódusok (5-6. ábra) azonosítását a rendelkezésre álló gazdag forrásanyag nagyban megkönnyíti. Ennek a korszaknak egyetlen problematikus részlete a káptalanteremhez kapcsolódó, nagy centrális építmény rekonstrukciója (6. ábra) és értelmezése. A Szekér György által javasolt megoldás: a 16. század elején épített, új gyűlésteremmel való azonosítása és a késő gótikus centrális terekkel való párhuzamba állítása jó, még további kidolgozást érdemlő ötlet. Szekér György munkáját nagyban nehezíthette és eredményeinek hitelességét erőteljesen csökkenti a kötet, de az egész budaszentlőrinci kutatás legnagyobb hiányossága: a kőfaragványanyag feldolgozatlansága. A könyv - ha a címlapképtől eltekintünk - mindössze három darab, önmagában nem túl érdekes kőtöredék eltérő színvonalú felmérésén kívül mindössze egy késő gótikus bordaprofiltáblát tartalmaz. Ezek után enyhén szólva túlzásnak tűnnek Szekér György gazdag boltozatrekonstrukciói. A kőfaragványok feldolgozatlansága persze elsősorban nem a szerzők hibája, e munkát jelenleg ugyanis hallatlanul megnehezíti a Budapesti Történeti Múzeum kőtárának botrányos állapota, amely a főváros egyik szégyene. A kőtár ügyének rendezése nélkül sajnos lehetetlen komolyan előrelépni nem csak a budaszentlőrinci kolostor, de a budai várpalota vagy bármely más, egykor a mai Budapest területén álló, középkori épület kutatásában. A kőtárrendezés és az anyag közzétételének hiánya olyan félreértéseket szül, mint az úgynevezett budaszentlőrinci szentségház esete, amely még ebben a kötetben is ilyen néven szerepel. Egy követ még Feuerné Tóth Rózsa közölt, mint a kolostor szentségházának töredékét, Kassai István művét. Analógiaként a valóban István mesterhez köthető bártfai szentségházat nevezte meg. A bártfai szentségház és a budaszentlőrinci kő között a hasonlóság mindössze annyi, hogy mindkettő 16. század eleji késő gótikus faragvány, de finomabb részleteik és funkciójuk alapvetően különbözik. A legszembetűnőbb a funkcionális különbség, ugyanis a budaszentlőrinci kő egy pillér előtt álló tömör fiáié, valószínűleg támpillér töredéke, a bártfai szentségház viszont egy teljesen áttört, szabadon álló baldachinszerkezet. A budaszentlőrinci kő értelmezését egyébként még egyértelműbbé teszi néhány, az utóbbi évtizedekben előkerült újabb, hozzá tartozó töredék, amelyek közül egyet igaz egy meglehetősen semmitmondó darabot - Bencze Zoltán itt is leközölt. Külön kell szólnunk azokról a rajzokról, amelyek analógiaként kerültek a kötetbe. Ezek jelentős része Szekér György önálló rekonstrukciója, régészetileg feltárt romok alapján. Ezeknél a rajzoknál a kolostor rekonstrukciós rajzainál alkalmazotthoz hasonló módszereket követett, de itt érthető módon nem volt mód szöveges magyarázatok és a fennálló állapotot bemutató rajzok felsorakoztatására, ezért minden egyes ilyen rajzot önálló tanulmányként kell értékelnünk. Ezekhez csak néhány észrevételt szeretnék fűzni. Az óbudai klarissza templom 30/2. képen látható alaprajzának egyes részei sajnos pontatlanok. így például a nyugati homlokzat középtengelyében is ábrázol támpillért,