F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

SZEMLE - Bencze Zoltán - Szekér György: A budaszentlőrinci pálos kolostor Monumenta Historica Budapestina VIII. Budapest, 1993 (Búzás Gergely)

részletformát. A kis kápolna alaprajzát a monumentális cisztercita és koldulórendi kolostortemplomokból e támpillérelrendezés alapján vezeti le. Ami azonban a szövegben még valahogy elment, az az illusztrációs anyagban - ahol jól érzékelhetőek a léptékkülönbségek - szinte komikussá válik. A korai Szent Lőrinc-kápolna rokonságát aligha Pilisen vagy Zircen, inkább a 13. század második felében és a 14. század elején országszerte hatalmas tömegben épülő, egyenes záródású, keresztboltozatos és ebből az okból támpilléres - szentélyű, egyhajós falusi vagy kisebb városi, sőt kolostortemplomok között kellene keresni, még akkor is, ha ezek nem okvetlenül kereszt alaprajzú, hanem esetleg átlós támpillérekkel épültek, mint az egyik legközlebbi ilyen építmény, a budai Mária Magdolna plébániatemplom. A támpilléreknek nem annyira az elrendezése tűnik számomra fontosnak - ami egyébként Budaszentlőrincen a későbbi átépítés miatt a legjobb esetben is csak valószínűsíthető, de nem bizonyítható - hanem inkább a léte, amely valószínűleg a szentély keresztboltozatos, tehát a dongaboltozatnál igényesebb, és ezért talán később elterjedő lefedésére utal. Ezért nehéz elhinni az 1290-ben említett kápolna egyébként közelebbről nem indokolt 13. század második negyedére, közepére való keltezését. A század második fele ennél valószínűbbnek tűnik. A második templom és kolostor (3. ábra) - amelynek keltezése talán az egész építéstörténet leghomályosabb pontja - már egy sokkal kevésbé vitatható, jól ismert, bár meglehetősen egyszerű típust képvisel. Nyilván ennek következménye, hogy éppen ez az a periódus, amelynek analógiáival a szerző nem foglalkozik, pedig ez talán valamivel több lehetőséget adott volna a datáláshoz. A harmadik periódus (4. ábra) már sokkal több egyéni vonást mutat, ezért a korábbi periódusokkal ellentétben a rekonstrukcióban nagyobb a hibalehetőség, viszont sokkal jobb alkalom nyílik a művészettörténeti elemzésre. A rekonstrukció szempontjából nehéz, a ma rendelkezésre álló adatok alapján szinte eldönthetetlen kérdés, hogy a háromhajós templom bazilikális, álbazilikális vagy csarnokrendszerben épült-e. A két mellékszentély különös alaprajzi megoldása is többféleképpen magyarázható, így az egyik - a legvalószínűbb - magyarázat a szerző által javasolt keleti toronypár, de például egy nagyméretű keleti oromfalat sem lehet teljesen kizárni. A másik bizonytalan pont a kolostor keleti szárnyát elfoglaló nagy káptalanterem már említett periodizációs, illetve keltezési problémája. E periódus esetében talán érdemes lett volna megpróbálkozni néhány alternatív rekonstrukciós variánssal. E periódus művészettörténeti elemzése lényegében két részletre koncentrál: a háromhajós templom háromapszisos szentély fejé re és a kápolnává átépített korai templomszentély új tengelytámpilléres záradékára. Mindkét forma meglehetősen általános típus a 13-16. század közötti időszakban, bár vannak területek és időszakok, amikor használatuk viszonylag gyakoribb. Ilyen általánosságban elemezni őket -, amint szerzőnk teszi - úgy tűnik nem igen vezet eredményre. Az általa felhozott párhuzamok egy része ráadásul semmilyen tekintetben nem tekinthető analógiának: sem az óbudai klarissza templom, sem a kassai Szent Erzsébet-templom nem mutat semmiféle rokonságot a budaszentlőrinci épületekkel. A csatkai és tüskevári pálos templomról sem egészen világos, hogy milyen összefüggésben kapott helyet ebben a témakörben, hiszen még keltezésükben sem kapcsolhatóak a budaszentlőrinci