F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

SZEMLE - Bencze Zoltán - Szekér György: A budaszentlőrinci pálos kolostor Monumenta Historica Budapestina VIII. Budapest, 1993 (Búzás Gergely)

és szentélyépítmények egymásra rétegződő együttese, vagy a korai templom négy periódusban átépített szentélye, a keleti kerengőszárny bonyolult és bizonytalanul értelmezhető maradványai. Egyszerűen kényelmi szempontból újra közölhető lett volna Nagy Emese részletes ásatási alaprajza a káptalanterem keleti oldalán feltárt építményekről. Sajnos az egyetlen közreadott periodizációs ásatási alaprajz (1. ábra) sem tökéletes: így például hiányzik róla a keleti kolostorszárnynak egy, a szövegben (17. oldal) említett és egy metszetrajzon is ábrázolt (17. kép) korai, még a középkorban visszabontott keresztfala. Továbbá nem ábrázolja a szelvények és kutatóárkok határvonalait. így nem dönthető el, hogy melyek a kolostor feltárt és feltáratlan részei, a szaggatott vonalak mely esetben jelentenek elpusztult és mely esetben feltáratlan falakat. Pedig ennek a rekonstrukciókban igen nagy jelentősége van. A szerző ismerteti a régészeti megfigyelések lehetséges értelmezéseit is, a mellettük és ellenük szóló érvekkel együtt. Módszerének korrektségét igazolja, hogy néhány ponton saját adatai alapján akár vitatkozni is lehet vele: így például nehezen hihető az a következtetése, miszerint a Zsigmond-kori háromhajós templom építésekor, a szentély mögött létrehozott külső szint azonos lett volna a későbbi, 16. század eleji szentély belső járószintjével (14. oldal). Ennek ugyanis ellentmond a 4. képen közölt metszetrajz, ahol a Zsigmond-kori szentély ma is álló fala e szintnél magasabbra nyúlik, tehát az ásató által feltételezett késő középkori járószintből kiemelkedett volna. Szintén ellentmond ennek a következtetésnek, hogy a templom nyugati oldalán a belső alapozási padka mintegy 70 cm-rel magasabban volt a szentély feltételezett szintjénél. Az egyetlen érv, ami az ő feltételezését támogatja: a kései szentély alapozási padkájának szintje, ami megegyezik a Zsigmond-kori külső szinttel. Ez azonban nem jelent mást, mint hogy a kései szentély alapozásakor természetes módon még a Zsigmond-korban kialakult járószinten dolgoztak és csak a szentélyfalak felépülése után töltötték fel az épületbelsőt, minden bizonnyal a templom több mint fél méterrel magasabb belső szintjéhez igazodva. E kérdés ugyan aligha kardinális jelentőségű az építéstörténet szempontjából, de igen jól illusztrálja a könyv használhatóságát, amelyet nem fognak befolyásolni az esetleges későbbi viták sem. Még egy ilyen már nagyobb jelentőségű - vitára alkalmat adó pontot kell kiemelnem. Ez a káptalanteremnek a keleti kerengőszárny helyére való kiterjesztésének időpontja, illetve a kolostor építésének periodizációjában elfoglalt helye. Vitatható vajon mit és mennyire élesen keltez a keleti szárny, a káptalanterem megnagyobbítása kor kiszedett falának árkának aljában talált Zsigmond parvus. Elméletileg éppúgy keltezheti a fal építését, mint kiszedését, sőt valójában csak terminus post quem adatot ad, tehát a fal építése vagy bontása a Zsigmond-kor után is bekövetkezhetett. A periodizálásban a szerző is több lehetőséget vet fel (16. oldal), bizonyítva ezzel is tudományos mértéktartását. A tények ismertetésétől határozottan elkülönül a feldolgozómunka második, értékelő szakasza. Ez a fejezet más szerző: Szekér György tollából származik, ő az egyes építési periódusok szétválasztására, rekonstrukciójára és művészettörténeti értékelésére tesz kísérletet. Sajnálatos, hogy a keltezések részletes tárgyalására itt nem kerül sor, a szerző elegendőnek tartja a fontosabb, főleg történeti adatok említését, és nem foglalkozik a régészeti eredmények ilyen értelmű elemzésével. Ha mélyrehatóbb régészeti információkra vagyunk kíváncsiak, akkor vissza kell lapoznunk Bencze