F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

Michael Kühlenthal: A REGENSBURGI DÓM RESTAURÁLÁSA: RÉGÉSZET, ÉPÜLETKUTATÁS, A FESTÉSMARADVÁNYOK VIZSGÁLATA

55. Az első barokk kifestés arany csillaggal (jobbra) és a bordák sárga festése (balra). A feltárt részletek megtartása fontos feladata a korszerű tudományos - történeti orientációjú műemlékvédelemnek. A maradványok dokumentációja része a történeti emlékkel szembeni felelősségünknek, mivel minden restaurálásnál eltűnik vagy felismerhetetlenné válik egy sor nyom, mint például az eredeti habarcsok, festésrétegek, kőfaragójelek, évszámok stb. A regensburgi dóm restaurálása a belső tér képét nem változtatta meg. Benne tulajdonképpen csak tisztogatás történt. Lemondtunk az aranyozásról, a nagyobb hiányzó felületeket pedig a bordák alsó élénél okkerrel pótoltuk. Kiegyenlítő lazurozást csak indokolt esetekben alkalmaztunk, így például a kicserélt és az elfeketedett köveken, valamint a megújított habarcsfelületeken. A boltsüvegeket, ahogy ez minden korabeli beavatkozáskor is történt, újrameszeltük. Az egyetlen általunk véghezvitt változtatásnak technikai okai voltak: a „mandzsetták" gótikus festését, amely kezdte magáról ledobni a rajta lévő későbbi festésrétegeket, teljesen letisztítottuk, mivel ez utóbbiak esetleges rögzítésével a gótikus eredetit visszavonhatatlanul eltüntettük volna. A belső tér abban a formájában, ahogy ránkmaradt — mint erre előadásomban már utaltam —, történeti fejlődés eredménye. A restaurálási program kidolgozásakor nem csak az akkori állapotra, de erre a történeti folyamatra is tekintettel kellett lennünk. A belső tér utolsó mélyreható és egyben visszafordíthatatlan átalakítása I. Lajos idején történt, az 1827 és 1839 között végzett purista restauráláskor, amikor a barokk berendezés nagy részét eltávolították, a hiányzó gótikus üvegablakokat neogótikusokkal pótolták, s az összhatás szempontjából — purista alapon