F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

Michael Kühlenthal: A REGENSBURGI DÓM RESTAURÁLÁSA: RÉGÉSZET, ÉPÜLETKUTATÁS, A FESTÉSMARADVÁNYOK VIZSGÁLATA

gű színezés. A nyomok alapján ezt a helyiséget eredetileg fehér mészkőből és csekély hányadban igen világos homokkőből, gondosan és arra ügyelve falazták, hogy a kőfelületek megfelelően érvényesüljenek. A bordás keresztboltozatokat és a falnak azokat a részeit, ahova homokkő kvádereket építettek be, fehérre meszelték. A boltozatok záradékaiban kialakított „mandzsetták" polikróm festést kaptak, a bordák pedig téglavörös alapon sötétszürke segédvonalakkal hangsúlyozott fehér fugafestésükkel váltak el a fehér boltsüvegektől (44. kép). A boltsüvegekben lévő szellőzőnyílások köré vörös csillagok és virágok kerültek. A falakon szórványosan vörös színnyomokat mutató fröccsenések találhatók: olyan nyomok, amelyek többek közt arra is bizonyítékul szolgálhatnak, hogy e falrészeken a kő festetlen maradt. Az épületkutatás eredményei alapján e kifestés 1300 körűire keltezhető. A teljes belső térre kiterjedő első kifestés — amely csak a déli mellékszentélyben számít második kifestesnek — fehér volt, csakúgy, mint a déli mellékszentélyben festetlenül hagyott mészkő, amit helyenként homokkő tömbök tarkítottak; utóbbiakat, hogy ne üssenek el a mészkőtől, lemeszelték. Az eredeti állapot jól megfigyelhető a gótikus tamburnak a tetőtérben, a négyezeti boltozat felett megmaradt csonkján, még ha annak felülete bepiszkolódott és elszürkült is (53. kép). A fugákban néhány helyen még látható a tiszta fehér szín. Csak a boltozatokat meszelték le, s e meszelés néhol — minden látható ok nélkül — egy-egy faldarabra vagy pillérre is lehúzódott. A regensburgi dóm gótikus kifestésé így leginkább részleges fehér kifestésnek nevezhető. A fehér épület egyedüli színes elemei a záróköveken, valamint a bordák és hevederek boltzáradékain lévő festés, (amelyet a következőkben „mandzsetta"- festésnek nevezünk) (45., 47. kép), továbbá a boltsüvegek szellőzőnyílásai körül található, többnyire vörös csillagok (48. kép) voltak. A festett „mandzsetták" területén a bordák alsó élét aranyozták, s takarékos, részleges aranyozás fedte a záróköveket is. A „mandzsetták" festését két fekete vonal világosan elhatárolta a bordák többi részétől. Kimutatható volt, hogy a bordák köveit az első menetben sem hagyták szabadon, hanem fehérre meszelték, s a „mandzsetták" festésére, amit már az átmeneti fehérre hordtak fel, csak a következő munkamenetben került sor (46. kép). Azt is bizonyítani lehetett, hogy a csillagok és a tárcsák festése összetartozik, mivel a meszelésnek egy olyan összefüggő részét sikerült feltárni, amely mindkét festésnek hordozója (48. kép). A kifestés koncepciójának megváltozása a szentély beboltozásakor következett be, tehát — az épületkutatás eredményei alapján — legkorábban 1310 körül. Szórványosan bár, de sok helyütt vörös színnyomókat lehetett kimutatni a részleges fehér meszelés alatt. Ezek többnyire csurgás- vagy fröccsenésnyomok, amelyek külön-külön, de néha egymáshoz egész közel találhatók. Eredetükre kétféle magyarázat is adható. Egyrészt elképzelhető, hogy ezek a boltozási munkálatokkal hozhatók összefüggésbe. E munkálatok során az egyes borda-darabokat úgy illesztették össze (talán kavicsok vagy peckek segítségével), hogy azok ne érjenek közvetlenül egymáshoz (54. kép). A kövek közti rést ezután valamivel a kőfelszín alatt körös-körül vörös agyaggal tömítették, az agyagréteg alatti üreget ólommal kiöntötték, majd a tömítő agyag fölött maradó hézagot fugázó habarccsal eldolgozták.