F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

Michael Kühlenthal: A REGENSBURGI DÓM RESTAURÁLÁSA: RÉGÉSZET, ÉPÜLETKUTATÁS, A FESTÉSMARADVÁNYOK VIZSGÁLATA

29. A főhajófal a szentély, négyezettől számított első, keleti szakaszában. Átdolgozási nyomok a déli fal árkádív melletti, mélyített sarokmezőjében. 30. A főhajófal a szentély, négyezettől számított első, keleti szakaszában. Átdolgozási nyomok az északi fal árkádív melletti, mélyített sarokmezőjében. 4. Támszerkezetek. Ha az alapozás megfelelő, akkor a masszív falak és pillérek felfalazása viszonylag kevés nehézséggel jár. A dolog mindazonáltal kritikussá válik, ha az ívek és boltozatok behelyezésekor járulékos, vízszintes irányban ható erők lépnek fel. Különösen az építés előrehaladtakor adódnak komplikációt jelentő átmeneti fázisok, mivel ilyenkor az épület statikai rendszere gyakran még nem képez zárt egészet. Például miközben a főhajó árkádíveit rakják, a pillérek, amelyek magassága a fejezet felső éléig mérve Hm, hosszirányban nincsenek megfelelően rögzítve. Az ásatások és az épület kutatásának eredményeként immár fény derül arra, hogy az ilyen átmeneti állapotokból adódó problémákat a középkorban hogyan oldották meg. A pillérfejezetek fejlemeze fölött vonószerkezeteket alkalmaztak (36. kép). Ezeknek két fajtája különböztethető meg, amelyek technológiai fejlődésről tanúskodnak. A korai periódusokban a fejezetek fölött vaskos gerendákat falaztak be mélyen a pillérmagba. Pontosan nem volt tisztázható, hogy a vonóerőt egyedül a súrlódás, vagy pedig egy, a pillérmagban keresztirányban rögzített szög-ék (sasszeg) vette-e fel. A későbbiekben alkalmazott másik megoldás nehéz kovácsoltvas kampók befalazását jelentette, amelyekre azután többször felhasználható fa pántokat kapcsolhattak a végükön található vas fülek segítségével. Az ásatások során kiderült, hogy a főhajópillérekhez nyugat felől még egy-egy masszív, ideiglenes támpillért is hoz-