F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

KIÁLLÍTÁS - Vadas Ferenc: A soproni színház. Kiállítás a rekonstrukcióról

építés és az átépítések történetével, zömmel a Kotsis-féle átalakítás alkalmából. Dávid Ferenc tanulmányát a városépítészeti szituáció vázolásával kezdi, mely hatással volt az épületre és viszont: a színház is erőteljesen szervezte környezetét; helyi értéke az elmúlt évtizedekben csökkent, a rekonstrukció talán ezen is segíteni fog. A kiállításon látható volt Josef Ringer — eddig nem publikált — kaszinóterve (1789), mely önmagában is különleges figyelmet érdemel. Bemutatását nemcsak az indokolja, hogy a későbbi színház terén állván a közvetlen környék része volt, hanem az is, hogy ugyanaz a Pejachevich gróf építtette, aki hosszú ideig az (első) színház bérlője volt, és éppen a kaszinó leégése adta az első lökést az új (Lösslféle) színház építéséhez, melyet sokáig az új kaszinóval szoros kapcsolatban akartak megvalósítani. A színházi célra használt legkorábbi soproni épületről, az 1769-ben e célra átalakított szárazmalomról éppen, hogy csak szó esik a tanulmányban; Belitska-Scholtz Hedvig által közölt alaprajza és metszete talán az egyetlen tervlap, mely a kiállítottak közül hiányolható. Az, hogy a színháztörténeti vonatkozásokról ez alkalommal nem esik szó, érthető, bár Sopron jelentősége — Pozsony után itt épült az ország második színházépülete — említést érdemelt volna. (N.B. A mostanában megjelent „Magyar színháztörténet" sem tér ki az itteni színjátszás történetére, talán a 19. század végéig domináns német nyelvűség miatt.) A Lössl-féle épület bemutatása után a szerző Medgyaszay alkotásának szenteli a katalógus leghosszabb fejezetét. Mind az építészeti érték, mind a rekonstrukció szempontjából érthető, hogy ez teszi ki a tanulmány felét. A szerényen fölületes leírásnak titulált ismertetés részletesebb, mint eddig bármelyik feldolgozásé. Úgy tárgyalja az átalakítás fő vonásait és jellegzetes részletmegoldásait, hogy állandóan érzékelteti, mikor és mennyiben nyújtott újat, eredetit a tervező, s ez hogyan köthető a vasbetonról vagy a népművészetről vallott nézeteihez. A századelő építészeti törekvéseit jellemző záróbekezdés szépirodalmi megfogalmazású summázata szándékoknak, megközelítési módoknak és kibontatlan lehetőségeknek. Emelkedettségével szemben erős kontraszt a Kotsis-féle átalakítás szikár leírása. Aligha kétségbe vonható, hogy eredménye jelentős csökkenés volt a színház építőművészeti értéke szempontjából, de Kotsis munkáját talán nemcsak Medgyaszay remekművével összevetve lehet megítélni. A korszellem diktálta nézet, mely megfelelő, sőt kívánatos megoldásnak tartotta az öncélúan túldíszítettnek vélt szecessziós architektúra lecsupaszítását, nyilvánvalóan túlhaladott, de Kotsis mégiscsak úgy építette tovább az előcsarnokot, hogy a régi homlokzat fő motívumának, méretének, arányainak átvitelével nyitva maradt a visszaalakítás lehetősége. (Hogy mennyire adódhatott volna más megoldás is, arra egy két évtizeddel korábbi — eltérő jellegű — terve figyelmeztet: a pesti Duna-part szállodasorának tervpályázatán egyedül ő tett rekonstrukcióra javaslatot, mely hasonló szellemben „korrigálta" volna a meglévő épületeket. Ha megvalósul, ma elítélnénk érte, míg a megépült új szállodákat nézve tiszta szívből sajnálható, hogy nem az ő tervét foganatosították.) Az 1992-es felújítás bemutatása aránylag rövid. Részletesebb ismertetés és a rekonstrukció felvetette elvi-módszertani kérdések taglalása a Magyar Építőművészet-