F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

MŰHELY - Jánó Mihály: A székelydályai református templom kutatása

Az 1630-ban készített, festett deszkamennyezetet kezdetben valószínűleg a hajó régi síkmennyezetének helyén, a gótikus ablakok fölött helyezték el, hiszen ekkor, egészen a 18. század második feléig, e két nagy gótikus ablak világította meg a hajóbelsőt. A késő gótikus szentély és hajóátépítés mellett a templomon végzett legnagyobb átalakítás kb. 1770 és 1802 között történt. Nem tudjuk, hogy az építkezések elkezdése összefüggött-e az 1766-os nagy tűzvésszel, hiszen a tűzvész leírásából nem tűnik ki, milyen mértékben sérült a templom épülete. Ugyanakkor az általunk végzett ásatások során sehol nem találtunk a templom belsejében égett vagy égésre valló réteget. A templom barokk átépítése viszont a 18. század végén és a 19. század első felében mindenképpen megtörtént. 1794-től átalakították a templom minden addigi ablaknyílását, eltüntetve azok gótikus jellegét (5. rajz). A szentélyben beszűkítették az ablaknyílásokat, és új fakerettel helyettesítették a korábbi kőkereteket. Ugyanakkor — meghagyva a szentélyt — újracse-repezték a régi fedélszéket. Kisebbek lettek a hajó nagy ablaknyílásai, és megszűnt a kora gótikus, kicsi ablak is. Egyébként, hogy nem csupán a stílusváltoztatás igénye miatt történt mindez, bizonyítják a padlástérbe „rekedt" ablakzáródások fölötti, széles falrepedések. Az ablakok átalakításával egy időben alább eresztették az 1630-ban készült, kazettás deszka mennyezetet, így kerültek a padlástérbe a gótikus ablakzáródások. A hajó belső falfelületeire időközben újabb festés került, a liliom motívumból álló füzérdísz, amelynek nyomai a már leeresztett deszkamennyezetig követhetők. Természetesen a középkori freskók időközben vastag vakolatréteg alá kerültek. Ez történt a szentélyben is. Miközben a boltívek közé szép, barokk stukkódísz került, befalazták és lemeszelték a lebontott sekrestye kőajtaját, a kis szentségfülkét a körülötte lévő falképekkel együtt, valamint az ülőfülkét a déli falon. Hogy mindez csak ilyen későn, 1794-ben történt, bizonyítják a falképeken lévő 18. századi bekarcolások. A torony 1800 és 1802 között történt építésekor, mint már tudjuk, a hajó nyugati falát szinte teljes hosszában áttörték, majd a toronnyal és melléképületeivel szervesen összefüggő, nagy karzatot emeltek. Ekkor szüntették meg a hajó déli kapuját, amelyet egy, a torony alól nyíló bejárattal helyettesítettek. Végül, a 19. század első évtizedeiben történő átalakításokkal (szószék készítése, egy északi ablak nyitása, a régi diadalív leverése és szélesebb nyílás építése) a templom lényegében a ma látható formába öltözött. A szentély és a hajó falfestményeit részletesen tárgyalni jelen dolgozatban nem lehet célunk, hiszen ezen a téren, mint ahogy egyéb építéstörténeti hézagok esetén is, még újabb kutatásokra kell sort keríteni. A kutatás jelen fázisa és az ennek során feltárt művészettörténeti értékek arra figyelmeztetnek, hogy ha történtek is erőfeszítések a híres boltozatfestmények restaurálására, ez még igen kevés ahhoz képest, amire a templom egészének megmentése érdekében szükség lenne. A legsürgősebb állagmegóvási munkálatok mellett a legfontosabb feladatok a következők.