F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

HÍREK - Műemlékvédelem Alsó-Szászországban — Egy tanulmányút tapasztalatai (Tamási Judit)

meg. Ennek ellenére a közel 80 000 emlék inventarizációja (a mi nyilvántartási kartotékrendszerünkhöz hasonló formában, másfél millió lapon) gyakorlatilag elkészült. Ezt a hatalmas munkát 10 év alatt 37 szakember végezte el (az utolsó kb. 15 000 emlékről először csak egy rövidített felvétel készült, hogy a határidőt ne lépjék túl, azóta azonban elkészült a pótlás). A magyarországihoz hasonló igényességű és terjedelmű műemléki topográfia készítéséről az 1970-es években ugyan lemondtak (a 19. század vége óta elkészült közel ötven kötet a tartomány területének mintegy 50%-át fedi le), de az „össznémet" megállapodások alapján megkezdett új, kevésbé részletező, ugyanakkor új szemléletű topográfia rendszerint járásonként megjelenő kötetei a mi műemlékjegyzékünknél lényegesen bővebb információt tartalmaznak. A régészeti emlékek regisztrációja még nem fejeződött be teljesen. Ha az épület tulajdonosa tiltakozik annak műemlékké nyilvánítása ellen, akkor az ügy államigazgatási eljárás keretében rendezendő, azaz bírósági útra nem terelhető. A műemlékvédelem állami finanszírozási kereteit évente a költségvetési törvényben határozzák meg. A finanszírozás valójában a maradvány-elven működik. A műemlékvédelemre fordítható állami pénzek összege a többi tartományhoz képest kevés (1992-ben 12 millió DM, míg például Bajorországban hozzávetőlegesen 80 millió DM), és évente nagyon különböző, erősen igandozó lehet (1 és 14 millió közötti értékek fordultak elő az utóbbi időben). A műemléki hozzájárulások odaítélésekor azt az alapelvet követik, hogy az állam csak a műemléki többletköltséget vállalja át, a többi az építtetőt terheli. Ez adott esetben ösztönözheti is az építtetőt a műemléki szempontoknak megfelelő helyreállításra. A támogatás az összköltségek 30%-ánál többre nem rúghat. A támogatásokat 50 000 DM összegig a középszintű műmléki hatóság, efölött a legfelső szint, maga a minisztérium ítéli oda. A támogatás súlypontjai objektumok szerint: templomok; népi építészet, parasztházak (például az ún. Gulfhaus Ostfrieslandban); nemzeti jelentőségű emlékek (helyreállításuk finanszírozásából részt vállal a szövetségi költségvetés is); a Harz-hegységbeli ércbányászat emlékei (például a Rammeisberg Goslar mellett, amelyet most javasoltak felvenni a világörökség-listára); ipari műemlékek. Végül a 12 millióból 2 milliót a régészet támogatására fordítanak. A fenti finanszírozási rendszertől elkülönül az állami (tartományi) tulajdonú műemlékek (landeseigene Baudenkmäler) kérdése. Ezek fenntartásáról természetesen a tartomány (a pénzügyminisztérium) gondoskodik, a műemlékitől elkülönített költségvetési forrásokból. Ez persze feszültségeket is okozhat, mint a hannoveri Tartományi Múzeum (Niedersächsisches Landesmuseum) esetében, amelynek mint állami tulajdonú műemléképületnek a fenntartása a pénzügyminisztérium, de mint múzeumnak a fenntartása a kulturális minisztérium feladata. Az állami műemlékvédelem szervezetének kiépítésekor alapelvnek tekintették, hogy a műemlékgondozás (Denkmalpflege) mint szaktevékenység és a műemlékvédelem (Denkmalschutz) mint hatósági munka egymástól szervezetileg is elkülönüljön. A műemléki hatóság három szintű. A legfelső szintet maga a kulturális miniszter jelenti, illetve a minisztérium Múzeumi, Műemléki és Régészeti Osztálya (Referat für Museen, Denkmalschutz and Archäologie), amelynek 5 munkatársa a tartomány csak-