F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

KIÁLLÍTÁS - Vadas Ferenc: A soproni színház. Kiállítás a rekonstrukcióról

ben olvasható. Mivel fentebb mindkettőről volt már szó, itt csak azzal egészíteném ki, hogy Medgyaszay architektúrájának visszaállítása, mint főcsapás mellett óhatatlanul sort kellett keríteni a Kotsis alkotta terek átalakítására is. A steril fehérséget fölváltó, kék színével és a pontszerűen megjelenő világítótestekkel a csillagos égre emlékeztető mennyezetkialakítás jól illik a színházhoz, mint esti művészemez, s a megoldás sikeressége azt is mutatja, hogy a 60-as, 70-es évek építészete mennyivel jobban tűri a módosító beavatkozást, mint a századfordulóé, melyből elvenni lehet (de nem szabad), hozzátenni viszont csak ritkán. A katalógus két részét az angol rezümé választja el egymástól. A kiállított tárgyak jegyzéke többnyire korrekt, a méret, az anyag, a technika és a lelőhely mellett — igen helyesen — a fényképész nevét is megadja. A záró oldalon nemcsak a kiállítás, hanem a helyreállítás stáblistája is helyet kapott. Amíg a tanulmány terjedelmét és a katalógus előállítási módját nyilván behatárolták az anyagi lehetőségek, ezért adottnak tekintendők, a közölt képek válogatása és tördelése szerkesztési kérdés, így kifogás esetén inkább kritizálható. Mindenek előtt az kelt hiányérzetet, hogy a kiállított anyag relatív teljességéhez képest a katalógusból fontos tervlapok kimaradtak. Mivel a közölt képek száma meghaladja a kiállított tárgyakét (89, illetve 81), pedig az utóbbiak között például folyóiratszámok is voltak, elvileg lehetséges lett volna minden bemutatott terv és fénykép közlése. A fontosabbak közül legalábbis egyet sem lett volna szabad kihagyni. Ehelyett jó néhány rajz és fotó kétszer is szerepel (a tanulmányban és a tárgyjegyzék mellett), mások viszont egyszer sem. Az azonos méretű és képkivágású közlésre példa a klasszicista színház századfordulós fényképe az 5. és a 37. oldalon, homlokzati rajza a 7.-en és a 37.-en, a Dalfüzér egyesület ünnepéről készült kép a 4.-en és 41 .-en, a Medgyaszay-homlokzaté a 11. és 37. lapon, a frissen felújított nézőtéré a 31.-en és a 40.-en, a bejáraté pedig a 32. és 42. oldalon. Még kevésbé volt indokolt a tárgyjegyzék mellett a bélyegnagyságú közlés ott, ahol a tanulmány mellett jóval nagyobb méretben már megjelent, különösen olyankor, amikor egyszer sem közölt képtől veszi el a helyet. A mostani átalakítás földszinti alaprajza a 28. oldalon (a katalógus mérete megengedte) maximális nagyságban látható, a 39.-en fele akkorában, míg az emeleti alaprajzok sehol. A nézőtér Medgyaszay-féle — nagyon informatív, korábban is publikált — keresztmetszete a 13. oldalon aránylag nagy (de még így sem elég nagy) méretben közöltetett, a 38. oldalon piciben, míg a 17.-en a bal oldala látható abban a nagyságban, amiben az egészet (egyszer) közölni kellett volna. (A 20. lapon meg egy másik részlete látható.) Még furcsább dolog történt a főlépcső keresztmetszetével: a rajz fele a 14. oldal keskenyebbik hasábjában foglal helyet, egésze a 38.-on, kicsiben, de szélei levágásával. A színház legizgalmasabb, bonyolult szerkezete így áttekinthetetlen az olvasó számára, nem is beszélve arról, hogy illett volna jelezni, ha egy képnek csak a részletét közlik (ilyen utalás máshol sem szerepel)). Az is célszerű lett volna, ha a tanulmányt illusztráló képek feliratában — a szokásos módon — megadják a katalógusszámot is. Van persze olyan eset is, amikor a kettős közlésre szükség van, mert a felnagyított részlet plusz információt nyújt. Erre is van példa: a Medgyaszay-féle oldal-