F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

KIÁLLÍTÁS - Vadas Ferenc: A soproni színház. Kiállítás a rekonstrukcióról

mege. Ezen belül kellett elhelyezni a kiszolgáló funkciókat (öltözők, irodák, díszletraktár stb.), ami a rekonstrukció fő indoka volt. A nézőteret Medgyaszay-féle állapotához közelítették (de nem kerültek vissza a Kotsis által megszüntetett földszinti páholyok). Az atmoszférát alapvetően változtatta meg, hogy a nézőtér visszakapta eredeti barna színvilágát. A textilmunka és a csillár nem pontos másolata ugyan az eredetinek, de összhatásában hasonló. A visszaállított/idézett részletek felsorolása e helyen nem szükséges; a páholykivetők említhetők különleges hangulati elemként. A lépcsőtérhez csatlakozó toldalék természetesen megmaradt, így az eredeti térélmény egészében nem volt rekonstruálható. Kotsis ugyan messzemenően igyekezett figyelembe venni a meglévő architektúrát, de az épület megtoldásából eredő ellentmondásokat sem ő, sem a mostani tervezők nem küszöbölhették ki; így például azt, hogy a főlépcső (75. kép) II. emeleti pihenőjéről nem — mint eredetileg — a színház előtti térre nyílik a kilátás, hanem a dohányzóba lehet betekinteni. A toldás konzekvenciákkal járt a homlokzatokra nézve is (73. kép). Az előcsarnok és a nézőtér tömegarányának megváltozása volt az egyik korrigáIhatatlan következmény, az egyébként is hosszan elnyúló oldalhomlokzatok meghosszabbodása a másik. Az utóbbiak megjelenését tovább rontotta az, hogy Medgyaszay erkélyeit nem építették vissza, így a kedvezőtlen összhatáson csak kismértékben javíthatott a nyílászárók, betonmérművek rekonstrukciója. A Kotsis-féle toldalékot posztmodern hatású eszközökkel különítették el az eredeti épülettől: a homloksík bevágásával, a főpárkány befordításával és ékszerű bemélyedésével, valamint a lábazat eltérő kiképzésével. Az itteni sima lábazat a főhomlokzat széleire is átfordul, jelezve, hogy ott sem lehetett visszaállítani az eredeti architektúrát. (Kotsis csak a II. emeletre helyezett kis ablakokat, az alattuk lévő felület sivárságát az elébük állított zászlórudak sem leplezik el igazán.) A középrizalit viszont visszaállíttatott; saroktornyaival, a nyílások mérműveivel és a főpárkány alatti sgraffitóval az eredeti másolata. Nem rekonstrukciója, hiszen a Kotsis által épített, az eredetinél 8-10 méterrel előrébb álló homlokfalra másolták rá a Medgyaszay által tervezett elemek utánzatát. Ez a módszer két kérdést is fölvet: lehetséges-e az eredeti pusztulása után teljes részletességű rekonstrukció, illetve, hogy szabad-e ilyen jellegű, nem újjá-, hanem újraépítést végezni? A legújabb kori épületek rekonstrukciós lehetőségei alapvetően mások, mint a korábbi korszakokéi. Nemcsak az épület maga (többnyire alaposan átépítve) áll rendelkezésre és szórványos adatok, bizonytalan pontosságú látképek stb., hanem — különösen középítkezések esetében — gazdag hatósági iratanyag, műszaki pontosságú rajzok, az építés korából származó fényképek. A bürokratikus hivatali ügymenetnek köszönhetően olyan források maradhattak fenn, mint az egyes munkanemek ajánlati versenytárgyalásához - a tervező építész által — összeállított kiírások, melyek méretek, anyag, technika pontos leírását tartalmazták, illetve maguk az ajánlatok, melyekhez gyakran mellékeltek gyártmánykatalógust, vagy anyagmintát és elsősorban az engedélyezési és a kiviteli tervek, mely utóbbiak között nem ritkán 1:1 léptékű részletrajzok is voltak. A soproni színház esetében is ez volt a helyzet. Medgyaszay tervei, a korabeli fényképek és leírások, valamint olyan speciális források, mint a Fodor-cégnek a ki-