F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

KIÁLLÍTÁS - Vadas Ferenc: A soproni színház. Kiállítás a rekonstrukcióról

nokkal, illetve az öltözőkkel. Az 5 tengelyes főhomlokzat (70. kép) középső 3 tengelyét timpanonos rizalit alkotta, az emeleten nagy üvegajtókkal, melyek a kocsialáhajtó teraszára nyíltak. A nézőteret mindhárom szinten páholyok körítették. 1894-ben Wälder József városi főmérnök készített tervet az előcsarnok bővítésére, majd 1909-ben Medgyaszay valósította meg a rekonstrukciót, sokkal nagyobb beavatkozással. Ennek lényege a belső teljes újjáépítése volt, a vasbeton ekkor még újdonságnak számító, nagymérvű felhasználásával. Megtoldotta az előcsarnokot, új, szecessziós fő- és oldalhomlokzatokat alakított ki (71. kép), átformálta a belső tereket (15. rajz). Látványosan módosult az épület tömege: a zsinórpadlás megemelése által kiemelkedett a színpadi rész, ezáltal elkülönült egymástól a négy eltérő funkciójú épületrész (foyer, nézőtér, színpad, öltözők) tömege. A homlokzat felől lépcsőzetesen emelkedett, majd hátul csökkent a magasság. Az elkülönítést fokozta az eltérő nyíláskiképzés: hátul megmaradtak az eredeti klasszicista ablakok (csak a színpadi rész megemelt sávjába kerültek új, kerek ablakok), a nézőtér ablakait viszont félköríves záródásúvá alakították át és csipkeszerű mérműves osztással látták el, miként a kétszeresére bővült előcsarnok négyszögletes ablakait is. Az építész a hosszú oldalhomlokzatok unalmasságát erkélyek alkalmazásával kerülte el. Az épületet az emeleti ablakok vállmagasságában körbefutó kerámiafríz és az erősen kiugró, konzolos eresz fogta egybe. A régi főhomlokzat tagolását követő, de attól teljesen eltérő szellemben megfogalmazott új főhomlokzat részletes leírására itt most nincs hely, csak fő jellegzetességeinek fölsorolására. Megmaradt a rizalit emeleti hármas nyílása, de a többi ablakhoz hasonló betonmérművek osztották, föléjük a művészeteket ábrázoló sgraffito került. Elmaradt a timpanon, melyet az eresz fölött a nézőtér íves homlokfala helyettesít vizuálisan. Megmaradt a kocsialáhajtó, pontosabban új épült, nem klasszikus, hanem magyaros stílusban, nem kőből, hanem vasbetonból, mégpedig ezen anyag tulajdonságainak megfelelő formálással. A színpad és a nézőtér sarkára, valamint a rizalit széleire tömör tornyocskák kerültek; a színpadi rész homlokfala megismételte a nézőtérének lapos ívét, a motívum duplázásával fokozva a lépcsőzetesen emelkedő tömeg hatását. Belül az új, 2—2 pár lépcsőkar keresztezésével komponált szellemes új főlépcső töltötte ki az előcsarnok bővületét (14. rajz). Teljesen átalakult a nézőtér, melyet a földszinti és emeleti páholyok, továbbá a karzat hullámzó, íves mellvédsora tett egyedivé (74. kép). A nézőtér színvilágában szokatlan módon a barna dominált, mennyezetét a tervező által kitalált, foglalat nélküli izzólámpákból alkotott csillár díszítette. A vasbeton leplezetlen alkalmazása és a népművészeti motívumok adaptációja tette e színházat — miként a korábbi veszprémit is — különleges, senki máséval össze nem téveszthető alkotássá. A Kotsis Iván tervezte átalakítás némileg rímelt a Medgyaszayéra. Most is kb. a kétszeresére bővült az előcsarnok, de más módosulás az alaprajzi kontúron nem történt. Ezúttal is a kor ízléséhez igazították a homlokzatot és a belsőt, csak éppen nem egy új, eredeti stílus formálta a maga képére, az elpusztultért kárpótló nagyobb értéket teremtve, hanem elsősorban a régi épület díszeinek eltávolításában nyilvánult meg a modernizmus szelleme. Mindazonáltal nem veszett el nyomtala-