F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

KIÁLLÍTÁS - Szűcs György: Építészet és tervezés Magyarországon 1945-1956. Kiállítás az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban 1992. november 13. - 1992 december 18.

KIÁLLÍTÁS Szűcs György ÉPÍTÉSZET ÉS TERVEZÉS MAGYARORSZÁGON 1945—1956 Kiállítás az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban 1992. november 13. — 1992. december 18. Az egykori kultúrpolitikus, Horváth Márton 1970-ben egy kisalakú könyvecskét jelentetett meg. A Holttengeri tekercsek látszólag regény, azonban keveredik benne a megértetni vágyó visszatekintés, az elképzelt/valós embertípusok közötti viták morális végkicsengése, s valamiféle bölcs elmélkedés a sorsról, a politikáról, az emberről. A regény főhőse egy lassanként megvakuló építész, a „régi gárda" tagja, aki hogy betegségét leplezze, fokozatosan kifejlesztette magában azt a képességet, hogy a tervrajzokon ki tudja tapogatni a vastagabb és vékonyabb vonalakat, kereszteződéseket, s a korábban megismert tudás segítségével kirajzolódott agyában a mások által megálmodott épület. Maga a könyv kíméletlen szembenézés a megtett életúttal, egyúttal reménykedő gyónás az utókor lehetséges megigazulásáért. Most itt állunk — utókor —, s egy fordított folyamat részesei vagyunk. Tűnődve tapogatjuk az ismerős-ismeretlen vonalakat, szerkesztett ábrákat, s jogosan él bennünk a remény, hogy látásunk s értelmünk végre tisztult formákat, épületté összeálló rajzokat érzékeltet velünk. Ujjainkkal gyakran tévedünk, elsiklunk lényeges fővonalak mellett, s fontosnak vélünk felesleges segédvonalakat. Meg kell találnunk azt a hiteles pozíciót, amely egy nem leterhelt szemléletnek a legjobban megfelel. A Prakfalvi Endre, Ritoók Pál és Hadik András által rendezett kiállítás sokban hozzájárult ahhoz, hogy ez a frissebb, talán letisztultabb hozzáállás kibontakozzék. A recenzens kissé zavarban van, hiszen saját helyzetét is kénytelen belevonni az írásba, mivel kritikai észrevételeivel nem akar igazságtalan félreértések kútfője lenni. Könnyebb lenne egy laza, leíró „emlékeztetőt" készíteni azoknak, akik nem látták a kiállítást; ez eléggé gyakori módszer: nem a munkáról, hanem arról írni, amiről szól. Pedig, ha belebújunk a kiállítás köntösébe, sokkal nagyobb az esélyünk, hogy a magunk állította színvonalhoz hűek tudunk maradni. Nem baj, ha tudatosítunk egy mércét, főleg azoknak, akikben ez a minőségi mérce fel sem merül. Rossz kiállításokkal úgysem érdemes foglalkozni. A plakáton olvasható cím egyrészt kiállítást, másrészt pedig igényes katalógust jelöl. Első pillantásra kiderül, hogy a katalógusban feltárt és feldolgozott anyagnak csak töredéke fért el az előnytelen térben. A rendezőknek el kellett dönteniük, hogy korrekt belső köröket állítanak össze, vagy pedig a teljes kiállítás nézhetőségét szem előtt tartva, annak „vizuális ritmusára" ügyelnek. Az utóbbi mellett döntöttek, így azonban néhányszor zavaró volt, hogy pl. Kazincbarcika vagy Salgótarján esetében