F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

KIÁLLÍTÁS - Szűcs György: Építészet és tervezés Magyarországon 1945-1956. Kiállítás az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban 1992. november 13. - 1992 december 18.

ságok viszonya. Végül Weiner Tibor tervei alapján (25. kép) meg is épült a tökéletes város, kiszámított népsűrűséggel, frissen ültetett fákkal, s terepasztal-élettelenséggel. (Egy „elszólás" a Weiner—Valentiny—Visontai: Sztálinváros, Miskolc, Tatabánya című 1959-es könyvből: „A park elpuhítja a házak merev geometrikus rendjét.") Az újjáépítés elindulásával párhuzamosan a Nemzeti Pantheon pályázat is lezajlott, s újabb fejezete született meg ennek a reformkor óta gomolygó elképzelésnek. A vértanúhalált halt „új típusú" hősök épületegyütteseit a tervezők többsége a Vérmezőre illetve a Városligetbe képzelte el. Gebhardt Béla, Meister Endre vagy Gregersen Hugó—Wannenmacher Fábián terveinek (24. kép) közös jellemzője a reprezentatív mauzóleum, oszlop- és árkádsor, masszív tömegalakítás és a „nép" befogadására alkalmas közrefogott tér. Összehasonlításképpen érdemes lett volna a „nagy öreg", Kozma Lajos tervét is kiállítani (Iparművészeti Múzeum Adattára), hogy még markánsabban kirajzolódjék az a tény, hogy ezek a vázlatok az előző korszak egyik építészeti tendenciájához tartoznak. Mai szemmel nézve, talán megengedhető szubjektivizmusssal úgy tűnik, hogy az élőknek szánt célracionális „újváros" és a halottak számára építészeti formát nyerő „eszme" egyaránt kudarcként könyvelhető el: ugyanis hangoztatott emberközpontúságukon túl inkább azt sugallják, hogy a ténylegesen létező emberek csak zavaró tényezői a kitalált építészeti rendszernek. Tovább lehetne tallózni a hagyatékokból előbányászott tervek között, hiszen majd mindegyik tágabb történeti és kulturális értelmezési keretbe illeszthető. Pintér Béla Vázlat a Téli cirkuszhoz (1953) ceruzarajza nemcsak a Népstadion elkészültének háttéranyaga lehet, hanem a két világháború közötti stadion-kezdeményezések (pl. 1933ban Arkay Bertalan és Borbíró Virgil Nemzeti Stadion javaslata) történetéhez is későbbi adalék. Schaefer Ferenc Sztálin-emlékmű talapzatának metszete 1956 óta érdekes, hiszen pontosan látható a talapzatba mélyen belekapaszkodó tüske, melynek „lehorgonyzása" a csizma fölötti részben van. (Ryszard Kapuscinski: A sahinsah című könyvében (Budapest, 1985) egy profi „szobordöntögető" kifejti, hogy a hatékony munka érdekében érdemes már a felállításnál jelen lenni, hogy a rögzítés módját alaposan megfigyelhesse.) (29. kép) A nem előzmény nélküli katalógus (Magyar Építőművészet 1985/3. „Az ötvenes évek"-ről szóló tematikus száma) többféle publikációt tartalmaz. Prakfalvi Endre bevezetőjén érződik, hogy korábbi írásainak tanulsága egyre letisztultabb formát ölt, az építészeti ikonológia iránti vonzalmának szerencsésen szab határt a konkrét tervek és épületek többnyire szikár megjelenése. Valamennyien egy adott korszak értelmét keressük, s nehéz elkerülni a mindenáron való jelentés „akarását". A világosan tagolt szöveg végén Prakfalvi „felenged", s a summázatként hozott Heidegger-idézet olyan, mintha jól átsütött szárnyasban sörétre haraptunk volna. Másfajta alapállású a függelékben közölt tanulmány (Siklós Péter), amelyben egy kronologikus-lineáris történetből kibontakozik előttünk a moszkvai Szovjetek Palotája építéstörténete — bizonyíték arra, hogy a szinte hideg tárgyilagosság is alkalmas az ideológia érzékeltetésére. Régi, jó kulturális szemlék „kisebb közleményeit" idézik a katalógus rövidebb írásai. Kaiser Anna a műemlékvédelem szervezeti és szemléleti változásait villantja fel, talán bővebb tanulmányt érdemelt volna az aktív építészethez fűződő viszonyának feltárása. Hajdú Virág a mátyásföldi II. Rákóczi Ferenc Katonai Közép-