F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)
MŰHELY - Szentesi Edit: Bekezdések a magyarországi műemlékvédelem előtörténetéből III. Egy másik nagybácsi könyvtára
iban." 23 Ipolyi könyvtárának állagáról jelenleg jószerént semmit nem tudunk, az egyetlen olyan magánszakkönyvtár viszont, amelynek ábrázolása (23. kép) maradt ránk. 24 A többiek számára maradt tehát a mester és alapvető kézikönyvek nélküli önképzés kínlódása, amelyet éppen Ipolyi ecsetelt drámai erővel Rath Károly felett tartott emlékbeszédében a diplomatika kapcsán, 25 s a vágy jó közkönyvtárak elérhető közelségében való letelepedésre. Egyáltalán nincs képünk róla, hogy mit kínáltak e tárgyban a magyarországi könyvtárak, nem tudjuk, mi volt meg az Akadémiának, a Nemzeti Múzeumnak vagy az egyetemnek Pesten, s méginkább nem tudunk a pozsonyi könyvtárak «szakállagáról». A helyzet azonban — legalábbis nem-hungaricák tekintetében — nem lehetett túl rózsás, mert amint Henszlmann írja nemrég publikált 1867-es önéletrajzában, építészeti arányelméleti kutatásairól szólva; "1850 ki elején, mennyire körülményeim megengedték, megszereztem az e tárgyban addig megjelent munkák főbbjeit, és belemerültem rajzuk arányaiba. A feladat nehéz volt, mert akkor szempontomból még nem igen fogták fel a régi emlékeket, és az e tekintetben használható kiadott példák száma még mindig csekély volt, más részt mit magam nem szerezhettem meg, azt közkönyvtáraink akkori, sőt még jelen állapotában is, nélkülöznöm kellett. 26 Azonban a kevésbé kedvező körülményekhez szokottak számára a pesti könyvtárak közelsége is fölöttébb kívánatos volt, s csak állandó fájdalommal mellőzhető, ahogy a fenti Rómer idézetből, és ahogy Paúr Iván egy leveléből is láthatjuk: „Törököt [Török Jánost] csókolom ö töle függ Pestre jövetelem én mindent elfogadok, jól eresed [sic!] mindent ha mindjárt egy sörcsarnok árudája, majd nem lakom én abban, hanem a könyvtárban addig.", 27 s ahogy Paúr egy későbbi levelében Rómer Hórisnak írta — bizonnyal nem utolsó sorban könyvek megszerezhetetlenségére utalva: „írod haragszol rám Te is Ipolyi is mások is,... soha se haragudjatok hanem inkább sajnáljátok elmúlt bajtárstokat. Azt, mi be fog következni, ha Sopronban lakom egyszer, jó előre beláttam, azt t.i. hogy leszek archiváriusi hivatalnok, de nem többé Paúr Iván." 28 Persze számolni kell azzal is, hogy a törekvő fiatalemberek Bécsbe jártak — egyebek mellett — szakkönyveket olvasni. Erre Henszlmann és Pulszky ismert példáján túl nemcsak a fent idézett Paúrra vonatkozó adat fontos adalék, de Rómernek Ipolyinál tett látogatását leíró oldalainak az a sokat idézett kitétele is, mely szerint Ipolyitól többet tanulhatott régészeti törekvéseire nézve, mintha hónapokon át lapozgatta volna a legbecsesebb könyvtár kincseit, mert „Ipolyi maga egy eleven könyvtár" 29 . E szakműveltséget Ipolyi nyilván ugyanúgy pázmáneumista korában Bécsben szerezte, mint ahogy magánkönyvtára alapjait is akkor és ott vetette meg. 30 A magánkönyvtár szerzése és a közkönyvtárak használata mellett harmadik útnak a hiányzó szakkönyvek autopsziával való pótlása tűnt. Az olvas(hat)ás és az utazási láz egymásbafonódó kettős spirálját nemcsak az idézett Henszlmann-szöveg és Paúr 40-es évekbeli tudósi készülésének rövid története illusztrálja, s nem csupán (leendő) szakembereink — az 1830-as évek közepe és az 1860-as évek közötti külföldi itineáriuma, de a szenvedélyes hazai «régiségtani terepbejarasnak» az a hőskora is, amely nem az 1860-as évekkel, még csak nem is Ipolyi Csallóközével vagy Rómer
