Koppány Tibor: A Sümegi vár és a Devecseri kastély reneszánsz kőfaragványai (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 7. Budapest, 1995)
A devecseri kastély reneszánsz kőfaragványai - III: Történeti adatok
Barokk formákkal épültek át a kastély melléképületei is. Felvonóhidas kapuját befalazták, és új kaput törtek a nyugati védőfalban. A melléképületek egy részét le is bontották, az egykori várárkok maradványait is betöltötték. A már korábban lecsapolt tó helyére ugyanakkor új angolpark telepítését kezdték meg. A kastély Esterházy püspök 1799-ben bekövetkezett haláláig üresen ált. Azt követően majdnem egy évszázadon át ismét az uradalmi tisztviselők kaptak benne lakást, illetve változatlanul bor- és terményraktár céljára használták. 133 Rómer Flóris „A Bakony" című, 1860-ban megjelent művében a kastélyról így írt: „A hajdani palotaszerü épület magtárul használtatik, mert nagy uraink - kiknek ősei husz - egész negyven díszkastély lyal is birtak a honban - visszás arányban most ugyanannyi házban lakhatnak a hazán kivül, mig benn a honnban többiek elhanyagolásával alig tartanak egyet lakható állapotban." 134 A Műemlékek Országos Bizottsága 1885-ben Könyöki Józseffel felmérette és lerajzoltatta. Rajzán lent a kastély aránytalan helyszínrajza látható, körülötte az ebben az időben még meglevő árokkal, középen a Birckenstein-féle könyv átrajzolt távlati képe, fent pedig a kastély nyugati oldalának meglehetősen torz és aránytalan homlokzata. A hozzá tartozó rövid szöveges leírásban Könyöki vázolta a távlati képet, és megtudható belőle, hogy az árkot 1885-ben töltötték be véglegesen. 135 Újabb építkezésre 1887 után került sor. Az Esterházy család fraknói grófi ágának akkor még ifjú, tatai kastélyában élő, Ferenc nevű tagja abban az évben bízta meg Vojta Adolf pápai építészt azzal a feladattal, hogy a még mindig terményraktárnak használt devecseri kastélyt lakható állapotba építse át. Vojta kéziratos önéletrajza szerint 136 Esterházyt tervezett házassága késztette az átépítésre, mert Devecsert jobb levegőjű helynek tartotta Tatánál. A gróffal történt többszöri tárgyalás és helyszíni bejárás után készült el a terv és annak nyomán 1889-ig az átépítés, amelynek idején Esterházy Ferenc végig Devecserben volt. Annak során Vojta meghagyta a régi tetőt, „de a közönséges padlás lyuk helyett szép stílusú padlás ablakokat készítettem", s amögé új helyiségek kerültek „a szolga személyzet elhelyezésére [...] továbbá vendég szobák is". Lent változatlanul hagyták a boltozott pincéket az uradalom bortermésének tárolására. Az emeleten, amelyet magas földszintnek nevez a kézirat, szintén megmaradt a helyiségek beosztása, de azok új felhasználásuk szernt új elnevezést és új berendezést, sőt több helyen új, faragott famennyezeteket kaptak. Voltak ott „előszobák [...] salonok, cabinetek, [...] a nagyterem meglett tartva, sőt a Veilleux által Franciaországban vett I. Francois korából való kőből faragott, szép stylű nagy kandallót is ott helyeztük el." A kandalló ma is ott áll az emeleti nagyterem hátsó falához építve (128-129. kép). A második emeletre vezető tölgyfa lépcsőt, ugyancsak Vojta tervrajza alapján, Zala megyében vásárolt régi szőlőprések anyagából Budapesten faragták, mintegy 2500 forintért. A szöveg a főépületről többet nem árul el, az azonban Vojta munkája nyomán kapta mai külső és belső képét. Jelentős építkezések folytak a külső falakhoz támaszkodó melléképületeken is. A már a 18. század végi építkezés alkalmával átalakított, eredeti kapuépítmény mellé további földszintes szárny készült. A délkeleti sarokban álló, L alakú, földszintes épülethez épült az új kápolna és a főépület keleti oldalához csatlakozó, lent kocsiáthajtós emeleti folyosó, amely a kápolna karzatához vezetett. Vojta kéziratából ismert, hogy az északi oldalon akkor még álló, ötszögű bástya fölé ő emelte a mai tornyot és amellé további földszintes szárnyakat a gróf vadásztrófeái és fegyverei, valamint személyzeti szállások számára. Vojta Adolf kéziratában nem említi az udvarban, a főépület előtt álló, velencei reneszánsz díszkutat, amely ugyanakkor került későbbi helyére. 137
