Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Meszlen, római katolikus templom (Mentényi Klára, Ivicsics Péter, Lővei Pál, Horler Miklós, Faragó János)

AZ ÉSZAKI KÁPOLNA Valószínűleg még a középkorban, egy - levéltári források híján - sajnos egyelőre szintén bizonytalan időpontban, a templom északi falához egy félköríves záródású kápolnát építettek. (516-517, 519. kép) Ennek az 1756 óta már biztosan sekrestyeként használt melléktérnek

29 utólagosságát bizonyítja az a tény, hogy közvetlenül a kis diadalívtől nyugatra előkerült az északi fal egykor szabadon álló külső, keleti, meszelésnyomokat is mutató lizénája. A kápolna falainak feltűnően vastag, 8-9 cm-es tégláit durva, erősen meszes, nagyobb kavicsokkal kevert habarcs köti össze. Ugyanilyen összetételű vakolat egyébként a déli homlokzat épen maradt középkori ablakának káváján és a későbbi szentély mögé befutó hajófal második rétegében volt megfigyelhető. Ez arra utal, hogy a kápolna építésével egy időben az egész templomot újra vakolták. A kápolna egykori építészeti részletformái sajnos hiányoznak. Mai keleti ablakánál a könyöklő síkja megegyezik ugyan az eredetivel, magát a nyílást azonban 1910ben megnagyobbították. A falkutatás során a félköríves apszis délkeleti falán, a sarokban egy a keletivel azonos magasságban induló további ablakot találtunk, ennek felső záradékát viszont - még a mai szentély keletkezése előtt - egy újabb, felmagasított ablakkal elpusztították. Az eredeti párkányból ugyancsak semmi sem maradt. Azt sem tudjuk, hogy az építmény a középkorban milyen hosszú volt, jelenlegi nyugati szakasza szintén 1910-ből származik.

30 Annyi biztos, hogy az apszis után a külső északi falon feltárt, levésett támpillérnél a falazat még nem ért véget, ugyanis a mainál valamivel szélesebb középkori diadalívvel együtt az alapozás nyugat felé tovább folytatódott. Az 1698. évi canonica visitatio jegyzőkönyve kiemeli, hogy az északi kápolnának nem csupán a szentélye, de egész belső tere boltozott volt.

31 Ennek a szakasznak a feltöltéséből ún. kannelurás, valamint rombuszmintás, kézzel vetett, középkori téglák kerültek elő. A sekrestye régészeti kutatásakor pontosan megfogható középkori járószintet sajnos nem találtunk, az apszis feltöltés alatt megmaradt alsó vakolatrétege azonban azt mutatja, hogy ez kb. 30 cm-rel volt mélyebben a legutóbbi burkolatnál. Az íves szentélyzáródás előtt, középen bolygatatlan talajra rakott két sor kézzel vetett, ún. kannelurás téglát találtunk. A kb. 60-70x100-110 cm nagyságú, négyszögletes alapozás minden bizonnyal egy oltárhoz tartozott. (529. kép) A vakolatok vizsgálatától óriási eredményt vártunk, hiszen a forrásokból már tudtuk, hogy az apszis félkupoláján figurális falfestmények előkerülése várható. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek 1698-ban, 1756-ban, majd 1780-ban is fontosnak vélték megemlíteni, hogy „... est coloribus a perita antiquitate illustrata referens imaginem Salvatoris ac iuxta etiam insignio 4 evangelistarum ...".

32 Nehéz másra gondolni, mint arra, hogy egy Maiestas Dom/m'-ábrázolásról van szó, ami egészen a 18. század végéig látható volt. Ami pedig a szomorú valóságot illeti, hamar kiderült, hogy 1973-ban, figyelmen kívül hagyva az illetékes területi szakember véleményét, nem csupán a hajóban és a szentélyben, de itt, az ekkor már régóta sekrestyeként működő kis kápolnában is teljesen leverték a belső vakolatokat.

33 Az evangélista szimbólumok által körülvett, mandorlás Maiestas Domini - bár az ikonográfiái típus, mint tudjuk: ősrégi - különböző változataiban még a 14-15. században is eléggé gyakori lehetett. Elég, ha csak a Johannes Aquila nevével összefüggésbe