Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Táplánszentkereszt, Szent Kereszt-templom (P. Hajmási Erika, Ivicsics Péter)

Az épület arányai és az ülőfülkék hetes száma is meghatározott építési elképzelésre utalnak. Az oltáralap hosszabbik oldalát körzőnyílásba véve, a szentély belső hoszszúsága 3 oltáralapnyi, és a diadalívnél a belső szélessége ugyanannyi. A hajó hossza 5, szélessége 3 és fél oltáralapnyi. A karzattartó pillérek középpontjának távolsága a nyugati zárófaltól egy oltáralapnyi, a két pillér közötti távolság szintén annyi. A déli kapu külső nyílása megegyezik méretben az oltáralap hosszabbik oldalával, a kapu belső nyílása az oltáralap rövidebbik oldalával. Az oltáralap hosszabbik oldala mai mértékkel mérve 1,6 m hosszúságnak felelt meg, ami a templom építésének korában ezen a környéken 1 ölnek számíthatott. A rövid oldal 1,4 m hosszú. A feltárt, román kori alapozás szerkezete a következő: a kiásott alapárokba sárga agyagot döngöltek, melyre ráraktak egy sor római téglatöredéket (latért), római tetőfedőcserepet (tegulát, imbrextöredéket), majd 6-12-20 cm között váltakozó vastagságban sárgásszürke agyagot döngöltek, s arra 2 sor töredékes, római téglát raktak. Mindezek fölött kezdték meg kővel és erős oltatlan mészből készített habarccsal az alapozást. Az alapfalak falazási technikája „opus caementitium", azaz a falak két szélét (illetve az oltár külső oldalfalát) szabályosan megépítették római laterekből, faragott kövekből, középre pedig törmeléket, oltatlan meszet, téglaport és kavicsot szórtak, s miután vizet adtak hozzá, a mész a falban megoltódott. A 13. századi alapozási technika hasonló megoldását találhatjuk még Csehimindszent, Zalaháshágy, Bagodvitenyéd, Somogyvámos templomainál.

22 Az északi hajófalon jól elválik egymástól a román kori és az 1888-1896-os időszak falazása. A román kori fal hossza 10,43 méter, eredeti vastagsága megegyezik az oltárlap keskenyebbik oldalával. Lábazata 56-60 cm-rel van lejjebb, mint a nyugat felé eső toldásának lábazata. A falszakaszt hét lizéna tagolja, melyek szélessége 66 és 72 cm között változik. A falazási technika az alapozáséhoz hasonló volt, ez a magyarázata annak, hogy az északi hajófal ilyen keskeny. Jól felrakott külső fele ugyanis megmaradt, belső fele viszont leomlott, és a megmaradt külső részt a későbbiekben több fázisban megerősítették. (Ugyanilyen volt a középkori szentélyfal és az oltár alapozási és falazási technikája is.) A hajófalban talált falifülke arra utalhat, hogy az északi hajófal keleti végében valami beépítés lehetett (fülke vagy feljárat?). Az északi hajófalban eredetileg nem voltak ablakok, a meglevőket 1896-ban alakították ki. Mind az északi, mind a déli hajófalba a 13. században nagy méretű mészköveket építettek be, befelé forgatott felük vélhetően faragott. Ezek a falazóanyagként másodlagosan felhasznált római kövek szabályos téglalap alakúak, megmunkáltak és 23 cm vastagságúak. A diadalív északi falában egy 62x20x17 cm-es faragott kő (márvány) mutatkozott, de statikai megfontolásokból kibontása elmaradt. A déli hajófalban talált, szabályos téglalap alakú, durván megmunkált kövek mérete 54x80, illetve 90x60 cm volt. A déli kapu mellett lévő, nagyméretű, 90x65 cm-es kő belső felét benyúlva sikerült megtapogatni. Római sírkőre emlékeztető pálcatagra, illetve homorulatra véltünk rátapintani. A déli kapu körül élükre rakott, lefaragott téglákat találtunk a középkori falazatokban, nagyméretű római kövek szomszédságában. A déli kapu a román kor stílusának hagyományos megoldását követve lépcsőzetes kialakítású, homorulatos bélletthasábokkal.

23 Szárkövei különböző lábazatúak, kettő kosfejet, illetve három torz fejet ábrázol, jelképezve, hogy az igába hajtott alvilági hatalmak válnak az épület hordozóivá. Jól látszik rajtuk az elhelyezés utáni, helyben való megmunkálás. A bélletet azonban már oszlopok nélkül alakították ki, és tagolása