Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Szombathely-Szentkirály középkori plébániatemplom (Takács Imre, Ivicsics Péter)

A timpanon másodlagos lelőhelye egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy egy korábban lebontott középkori kapu helyben megőrzött maradványa, mégis e bizonytalanság az építéstörténeti adatok hiánya mellett újabb ok arra, hogy kizárólag annak tekintsük, ami valójában: egyedülálló, kimagasló jelentőségű szobrászati alkotásnak. Készítése korát tág időhatárok között kereste a művészettörténeti kutatás. Első közlője, Rómer Flóris, nagy vonalakban utalva a bátmonostori timpanonnal való ikonográfiái összefüggésére, a 13-14. századból származtatta.

7 A faragványt figyelemre méltó akribiával elemző Éber László írta le elsőként a kőlap korábbi felhasználását bizonyító nyomokat. Az előző felhasználás idejére a tetején megfigyelhető klasszikus tagozat és a kőanyag alapján következtethetünk: kétségtelenül római kőemlék újrafaragásával jött létre. Az íves záródást megszakító és a felső síkkal hozzávetőlegesen derékszöget alkotó, jobb oldali döntött sík a római kori kőtömb egyik oldala lehetett. A középkori szobrász ezzel a számára előnytelen adottsággal a dombormű komponálásakor is számolt, a jobb oldali mellékalakot kisebb helyre szorította be. A hiányzó jobb sarkot a középkori kapuban kő vagy tégla kiegészítéssel pótolhatták, amire az íves perem megszakadása is utal. Éber a figurák arcvonásaiban a klaszszikus gótikus szobrászat idealizáló tendenciáját vélte felfedezni. A női viselet párhuzamait is ebben a körben (Reims, 13. század középső évtizedei) kereste. Mesterét a 13. század második felében működő és ajaki műhellyel kapcsolatban álló szobrásznak tartotta.

8 Az Éber által javasolt datálást Melier Simon is elfogadta.

9 Vélekedésüktől eltérően korábbra, az 1220 és 1230 közötti évtizedre keltezte a timpanont Divald Kornél.

10 A női viselet franciás jellegét Péter András válaszotta külön a mű stílusában megnyilvánuló nem francia eredetű vonásoktól, felvetve a németföldi stíluskapcsolat lehetőségét.

11 A mestert illetően Gerevich Tibor foglalt a leghatározottabban állást, kijelentve, hogy „a közeli jáki műhelyben tanult szobrász" volt, aki az ottani stílust továbbfejlesztve az 1260 körüli években készítette művét.

12 A jáki apátsági templom szobordíszéhez fűződő stiláris- és műhelykapcsolat hipotézisét többnyire a későbbi kutatás is vallja.

13 Nemcsak a dombormű stiláris környezetét bővítette ki nagy mértékben, hanem új irányt is mutatott a jórészt hazai körben tájékozódó művészettörténeti kutatásnak Balogh Jolán tanulmánya. Az ikonográfiái típus és a rendkívül fejlett kompozíció felől közelítve a stílus kérdéséhez felismerte, hogy annak gyökerei Észak-Itáliában (Piacenza, Modena) keresendők. Feltevése szerint a lombard művészeti hatás délnémet, osztrák (Salzburg) közvetítéssel érkezhetett Magyarországra. Számos felsorolt előfutáránál magasabb színvonalúnak, a hazai kortárs emlékektől pedig teljesen függetlennek tartotta a szentkirályi timpanon mesterének művészetét.

14 A dombormű stílusával kapcsolatban újra a délnémet területek jelentőségére hívta fel a figyelmet legutóbb Marosi Ernő.

15 A mester ellenpontozásokra, a formák feszültséggel teli egyensúlyára építő, markáns szobrászi gondolkodásának gyökereit a Balogh Jolán által javasolt irányban tovább keresve árulkodó hasonlóságokat, műhelyhagyományt is jellemző, azonos technikai fogásokat találhatunk a Benedetto Antelami és követői által készített szobrokon. A kemény hatású, fényes felületek és az érdesre borzolt, puha részletek hasonlóképp váltakoznak a parmai baptisterium és a székesegyház domborművein és szobrain (például a szentkirályi donátor fejfedőjéhez tökéletesen hasonló sapkák esetében). A Krisz-