Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Szentgotthárd, középkori ciszterci monostor (Valter Ilona, Lővei Pál, Faragó János)

nyolt bordákkal a káptalanterem omladékából, és minden bizonnyal annak boltozatához tartozott a bordákkal együtt. A káptalanterem egyik középső pillérének alapját megtaláltuk, az omladékból előkerült a nagyméretű, nyolcszögü pillérlábazat is (79.4. kat. sz.; 667. kép) - mindezek alapján a káptalanterem boltozata rekonstruálható. Gótikus építkezés maradványa a címerpajzsos zárókő és a hozzá tartozó két töredékes borda, élszedéssel induló, egyszer hornyolt profillal (79.156-158. kat. sz.; 732. kép). Ugyanilyen profilú bordák metszőpontjával még egy címerpajzsos zárókő ismert (79.159. kat. sz.; 733-736. kép). E bordák és zárókövek 14. század végi-15. század eleji építkezést sejtetnek, feltehetően a kolostorépületben. Ez összefüggésben állhat a kegyúrváltozással, 1391-ben ugyanis Zsigmond a királyi kegyuraságot a Szécsieknek adta. Széchényi György kalocsai érsek 1677-es évszámú, a magtártemplom kapuja fölül származó címerkövén (79.166. kat. sz.; 747. kép) kívül még két barokk, 18. századi kőfaragvány van az emlékanyagban: egy párkánytöredék [40.2.(79.20.) kat. sz.; 749-750. kép], amely talán a Pilgram-féle barokk templom építkezéséből való, és annak faragványkatalógusába nyert végül felvételt, valamint egy 1719-es évszámú szemöldökkő (79.167. kat. sz.; 748. kép). Ez utóbbi az apátság újkori történetének legzaklatottabb korszakából származik, amikor folyt a harc az apátság birtoklásáért a heiligenkreuzi ciszterciek és Csáky Imre kardinális, kalocsai érsek között.

40 A FARAGVÁNYOK ÉRTÉKELÉSE ÉPÍTÉSZET- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI SZEMPONTBÓL Guzsik Tamásnak már az 1971-1972. évi ásatás és falkutatás eredményei és az általunk talált analógiák alapján sikerült kiszerkeszteni a szentgotthárdi apátság alaprajzát.

41 (670. kép) Az együtteshez háromhajós, keresztházas, nagyméretű félköríves főszentéllyel rendelkező, 44 m hosszú templom tartozott. A déli oldalon lévő kolostorépületből csak a káptalanterem alaprajzát lehetett rekonstruálni és a kerengő kiterjedését meghatározni. Mint említettük, a monostor déli részét elbontották, és az alapfalakat is kiszedték, amikor a barokk kolostor északi szárnyát lealapozták. Ha azonban Franz Anton Pilgram 1734-es feljegyzéseit nemcsak a templomra, hanem a kolostorra is értelmezzük, akkor közelebb jutunk annak méretéhez. A Pilgram által említett, 43,60 m-es szélesség megegyezik a templom hosszával, amely az alapozási padkával együtt 44 m (padka nélkül 43,60 m), és ez a kolostor négyszögű tömbjének valóban a szélessége. A 94 m-es hosszúság az épületegyüttes észak-déli kiterjedését mutatja, a templommal és a lakóépületekkel együtt. A templom és kolostor analógiáit Dél-Franciaországban, Provence-ban, egy zárt körben találtuk meg. Ilyen a sénanque-i apátság, amelynek félköríves főszentélyü, keresztházas, háromhajós temploma 1160-1180 között épült. A templom északi oldalához csatlakozik a valamivel később emelt kolostorépület négyszögű tömbje. A templom főbejárata az északi keresztház sarkánál a kerengőből nyílik, a templom nyugati homlokzatán két kis félköríves ajtó vezet a két oldalhajóba. Ehhez alaprajzban és méretben egyaránt közel áll Ue Thoronet 1160-1175 között készült temploma, melynek főszemélye ugyancsak félköríves. Háromhajós, keresztházas templom, amelyhez szintén az északi oldalon csatlakozik a kolostorépület. A főbe-