Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Pápoc középkori egyházi épületei (Koppány Tibor, Ivicsics Péter)

burkolat újabb kori rétegeinek felbontása után azonban a megmaradottakon megfigyelhető volt a levésett lábazatok nyoma. A földszinti tér eszerint az emeletihez hasonló módon, gazdagon kiképzett volt, csupán a sarkokon álló pillér-, illetve oszlopkötegek megoldásában tértek el egymástól. A négykaréjos és emeletes, tetején nyolcszögű lanternával - és annak minden második oldalán egykor ikerablakokkal - kialakított kápolna építésének koráról a belső pillér- és oszlopkötegek részletformái nyújtanak közelebbi felvilágosítást. A fejezetek és lábazatok meredek vonalú tagozása ugyanis a 12. századra jellemző stílusformákról tanúskodik. Hasonmásaik a pécsi székesegyház népoltárának és a Sámson-domborműnek a töredékein,

9 a kapornaki kolostortemplom tornyának ikerablakain

10 (20-21. kép) és a kalocsai székesegyház „Ábrahám és a három angyal" domborművén

11 találhatók. A helyreállítás tehát tisztázta a kápolna 12. századi eredetét és azt a tényt, hogy a 13. századi formákról tanúskodó déli kapu utólag, az épület barokk kori helyreállítása során került mai helyére. A Bedy Vince által közölt adatok szerint ez a helyreállítás 1739-ben történt. A kutatásnak azt is sikerült megállapítania, hogy a keleti apszis földszintjének kétszárnyú barokk ablaka helyén eredetileg kisméretű, tölcséres román ablak volt. Ezt először nagyobb méretűre, de hasonló formájúra bővítették. A nagyobb ablak formája és mérete az iskola földszintjén előkerült kolostorablakokéval azonos, valószínűleg azokkal azonos időben, az 1360-as években készítették. A 14. századi kisebb átalakítás nyoma lehet az elsőhöz hasonlóan csak kis foltokban megmaradt, második középkori belső vakolatréteg. Mindkettőt nagyon vékony rétegben hordták fel. Festésnyomaik összefüggéseit és így a 12., illetve a 14. századi belső kifestés módját és formáját nem lehetett megállapítani. A harmadik belső vakolatréteg szintén csak foltokban maradt meg mindkét szinten, a boltozati bordákon és a boltmezőkben is. A rajta levő, népies virágmintás nyomok alapján a 17. században készülhetett. Ez a késő reneszánsz jellegű mintavilág Vas megyében több helyről ismert a protestánsok által használt, középkori eredetű templomok belsejében, többek között Magyarszecsődön és Csempeszkopácson. 1739-ben az épületet kívül-belül fehérre meszelték. Ekkor készülhetett a földszinten a kétszárnyú keleti ablak is, de lehetséges, hogy az a Sághy Mihály prior törette, akit 1764-ben azért perelt utódja egyházi bíróság előtt, mert az az ősi Szent Mihály-kápolnából sörfőzőt csináltatott. Az épületen a 19. század vége felé, talán 1900-ban, majd 1938-ban is javították és újrafestették a vakolatokat. 1965-1966-ban az eredeti, délnyugati bejárat felfedezett teherhárító íve alatt feltárt, kétlépcsős bélletű, íves záródású nyílást újra kibontották, és a bejáratot fél méter vastag fallal újra elzárva, a homlokzaton az eredeti kaput bemutatták. (592-594. kép) Bejáratként továbbra is a másodlagos déli kapu maradt meg. A déli kapu hiányzó két oszlopa helyére vörös színű műkő oszlopok kerültek, és azok elhelyezésével egyidejűleg Szakái Ernő és csoportja konzerválta az egész kapuzatot. A keleti barokk ablak helyén visszaállították a 14. századi, tölcséres ablakot. A belsőben a földszinten új, a középkori szintig lesüllyesztett téglaburkolat készült, a déli kapun belül két új lépcsőfokkal.

12