Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat - Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Egyházashollós, római katolikus templom (Tamási Judit, Ivicsics Péter)

utóbbi természetesen nem lehet román kori. Stílusjegyei alapján valószínűnek tartjuk azonban, hogy megépítése nem sokkal követte a hajóét. III. PERIÓDUS: A BAROKK KORI HELYREÁLLÍTÁS A canonica visitatio-k alapján a 18. század első felére tehető barokk újjáépítésnek csak kevés jelét őrzi az épület. így például a legfelső toronyszint északi oldalán lévő széles, román kori ablak rézsűjének megmaradt részén felfedezhető egy a vakolatból ítélve valószínűleg barokk kori átalakításnak a nyoma. Talán ennek a nem túl jelentős beavatkozásnak az emléke - mindenesetre a középkori falszövetnél későbbi, a klasszicista toldásnál korábbi - a gótikus hajófal kiromlott keleti végének téglával történt pótlása az északi és a déli oldalon egyaránt, valamint a középkori hajófalat borító második homokos vakolatréteg. IV. PERIÓDUS: A KLASSZICISTA BŐVÍTÉS 1850-ben a hajót kelet felé bővítették, felépítették a jelenlegi szentélyt és a sekrestyét, és egységesen beboltozták a templomot (négyszakaszos csehsüvegboltozat a hajóban). A bővítés kb. 1,5-2 m magasságig a középkori templom elbontott részének anyagából épült, azaz kváderekből, faragott kövekből - némelyiken fehérre meszelt felületű vakolattal - és másodlagosan felhasznált téglákból. E felett azonban falait már a 19. században gyártott téglákból rakták, amelyek a másodlagos helyzetű középkori tégláktól méretben is eltérnek (25x14,5x5,5 cm). A kötőhabarcs jó minőségű, világosszürke színű. Hasonló minőségű vakolattal borították az egész külsőt. A bővítmény alapozása kavicsból, téglából és törtkőből vegyesen készült, másodlagos helyzetű középkori köveket szintén jócskán lehetett megfigyelni benne; alatta szürke habarcsterítés feküdt. A boltozattartó falpillérek részben, a diadalív pillérei teljesen ráépültek az elbontott középkori alapfalakra. Ugyancsak a középkori templom újból felhasznált köveiből alakították ki a 19. századi építményen egységesen végigfutó lábazatot. Ekkor falazták be a gótikus déli kaput, emelték a nyugati karzatot és a főoltárt; utóbbi alapozása közvetlenül a középkori szentélyfal elbontásából származó, szürke habarcsrétegre épült rá. S végül ekkor magasították fel a hajót és a tornyot egyaránt, és képezték ki jelenlegi nyílásrendszerüket (hajó négy déli ablaka, valamint a toronyablakok átalakítása). A kibővített templom hajóját sárga, homokos habarcsba vagy sárga agyagba rakott téglapadló borította; ennek néhány kisebb részletét feltártuk, általában azonban csupán az aljzat és a bontásából/pusztulásából származó téglatörmelékes réteg maradt meg belőle. Szintje egybeesett a toronyaljból a hajóba nyíló bejáratnak a középkorihoz képest megemelt küszöbszintjével. E megemelt küszöbszinten - vélhetőleg a középkorival teljesen azonos helyen - képezték ki a jelenlegi rézsűs ajtónyílást. A toronyaljnak a jelek szerint agyagpadlőja volt; téglából habarcsba rakott burkolatot - küszöböt - csupán a nyugati kapunyílás íve alatt tártunk fel. Talán ehhez a periódushoz köthetjük a középkori szentélyfal „második diadalívének" déli oldalán feltárt, szabálytalan négyszög alakú faltömböt, amelyet leginkább szószékalapozásként határozhatunk meg. Szószéket a szentélyben valamennyi canoni-