Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat - Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Dozmat, római katolikus templom (Szekér György)

dett, a templom terének nyugati részében, egybeépülve a karzattal. A karzat emeleti szintjét az északi faltestben vezetett, meredek lépcsőn keresztül lehetett megközelíteni. A homlokzatokat gazdag tagolású lizénarendszer díszítette. A hosszház nyugati sarkait ma is meglévő, 27 cm kiülésű, széles, átforduló falpillérek képezték, keleti sarkait a szentélytől hasonló kiülésű, de keskenyebb falpillérek választották el. A keleti falpilléreket 7 cm kiülésű és 10 cm szélességű sávok kísérték, a hosszház felőli oldalon egy, a szentély felől két lépcsőben. A hosszház déli falát és a szentély falfelületét összetett szerkesztésű, faragott kőből kialakított, függőleges faltagoló elemek osztották falmezőkre. A faltagoló elemek alapja 7 cm kiülésű, 25 cm szélességű lizéna, közepén 12 cm átmérőjű féloszloppal, ami a lizéna homloksíkjának hátrafelé való rézsűs visszavágása miatt szinte háromnegyed keresztmetszetű faloszlopként hatott. A faloszlopokat bimbós fejezetű féloszlopfők zárták le. Az épület főpárkánya is gazdag tagolású volt, az alsó szakaszon téglából falazott ívsor húzódott, amelynek közbenső konzolos indításainál a tégla sarkait csigavonalban megfaragták

19 (56.1. kat. sz.). A lábazatot is faragott kő és faragott tégla vegyes alkalmazásával alakították ki. Az északi homlokzat párkányképzése egyszerűbb volt. Az alján vízszintesen futó, idomtéglából képzett, negyedhenger tagozatot a 19. század első felében, a párkányemelés során - egy elem kivételével - levésték, egy töredéke másodlagos beépítésből került elő (56.2. kat. sz.). A templom falainak építésekor nagy számban használtak fel másodlagosan római kőfaragványokat, sírköveket,

20 nagyméretű téglákat és tetőcserepeket. A nyugati homlokzat északi rizalitjának homlokoldalában, oldalára fordítva volt egykor beépítve az a római sírkő, melyet Lipp Vilmos 1873-ban írt le, és amelyet később, 1940 körül Paulovics István kezdeményezésére bontottak ki és szállítottak a szombathelyi Savaria Múzeumba. A sírkő Publius Maecius Sabinusnak, a XV. Apollinaris légió 62 éves korában elhunyt veteránjának állít emléket.

21 A 15. század közepén a templomot rendbe hozták, a hosszház déli homlokzatát freskókkal látták el. A 17. század végére a hadjáratok, tűzvész miatt már erősen megrongálódott épületet a nyugati homlokzat vakolatán lévő, festett „17 RENOVATA 10" felirat szerint 1710-ben hozták rendbe. A templom, bár eredeti tornya nélkül, de ekkor még őrizte középkori formáját, szentélye is ép volt, boltozatával együtt. 1750 körül a nyugati homlokzat előtt új tornyot emeltek (203. kép), és a félköríves, középkori szentély lebontását követően támpillérek nélküli, sokszögű szentély épült. (207-208. kép) A korábbi szakirodalomban előfordul a jelenlegi szentély korai időkre való datálása is,

22 ugyanakkor a szentély négy sarkát díszítő tagozatokról (56.3-32. kat. sz.; 509-511. kép) kimutatták, hogy azok másodlagos helyzetűek.

23 A falkutatás során kiderült, hogy az összetett, függőleges faltagoló elemek domborúan ívelt felületű befalazó tömbhöz kapcsolódnak, és így eredetileg a korábbi, félköríves szentély külső faltagolását alkották. A négy falpillér közül a két középsőnek a hengertagját bimbós díszű fejezetek zárják le (56.17., 56.27. kat. sz.; 210-211. kép), melyek szintén a korábbi szentélyhez tartozhattak; a két szélső sarokpillér felső végére viszont a 18. századi beépítés során habarcsból formázott gömbök kerültek. A 19. század első felében a párkánymagasságot megemelve a templom belső terét beboltozták. Az épület nyugati homlokzatának déli részén, az 1750 körül épült torony által kissé takart, háromkaréjos lezárású, kétoldalt törpeoszlopokkal kereteit fülkében találha-