Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

A sopronhorpácsi plébániatemplom románkori periódusairól (Sedlmayr János)

Ami a leírt verzióhoz nagyon hiányzik, az ma már nehezen pótolható, de mégis megemlítem: - a kolostor helyének, épületének és telkének kutatása, - a toronyban lévő faragványok kibontása, ami az elvi rekonstrukciókat segítené, - hitelesítő ásatás a legvitatottabb második periódushoz, különösen az oldalkápolnák esetleges maradványainak kutatása. Ennek hiányában a leírt verziók legfeljebb vitát kiváltó hipotézisek. Leírásukat és az elméleti rekonstrukciók megrajzolását azonban így is szükségesnek véltem, mert talán hozzájárulnak a hiteles szintézishez. Sedlmayr János JEGYZETEK 1. Dümmerling Ödön: A sopronhorpácsi románkori templom helyreállítása. Műemlékvédelem V. 1961. 4. szám 196-206. 2. Levárdy Ferenc: Magyar templomok művészete. Bp. 1982. 79-82. 3. Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei. Bp. 1938. 63-64. 4. Dercsényi Dezső: A magyarországi művészet története. Bp. 1964. 88-109. 5. Gerevich Tibor: i. m. 103. 6. Pámer Nóra—Schónerné Pusztai Ilona: A vörösberényi ref. templom feltárása és helyreállítása. Műemlékvédelem XXX. 1986. 2. 97-111. 7. H. Gyürky Katalin: Előzetes jelentés a „Kánai apátság" kolostorának feltárásáról (1981-1987). Archeológiai Értesítő 116. 1989. 111. 8. A kőfaragványokból és az in situ maradványokból négy románkori egység rekonstrukcióját szerkesztettük meg, amelyek a kegyúri templom részletgazdagságát, mesterének magas képzettségét bizonyítják. (146-155. kép) A kegyúri karzatot három bordás keresztboltozatos mező támasztotta alá, amelynek falmenti pillérkötegei megmaradtak, két szabadonálló pillérének helyét pedig a feltárt alaptestek határozták meg. E szerint a karzatnak a hajó felé három egyforma szélességű csúcsíves nyílása volt, míg a hátfalon a kapu nagy mérete miatt a boltozat középső mezőjének pillérállásajóval szélesebb. A két oldalsó mező hátfala sem azonos méretű, feltehetően az északi fal nagyobb vastagsága következtében. Az így kialakult aszimmetrikus, szabálytalan trapézalaprajzú mezők boltozatához a hazai építőgyakorlatban egyedi megoldást választottak. A bordázatot ugyanis nem a sarokpontoktól kiinduló átlók szerint szerkesztették. A zárókő nem az átlók metszéspontjában állt, hanem mindig a szélesebbik rövid oldal felé eltoltan, geometriailag kiegyensúlyoztt helyre került. így nemcsak a zárókő hosszúságát, hanem a boltnegyedek aránytalanságát is csökkentették. Ez a szellemes megoldás, amely a francia katedrálisok szentélykörüljáróinak boltozatainál alakult ki, a sopronhorpácsi karzat mesterének magas színvonalú tudását tanúsítja. Az északi boltmezőben az így elhelyezkedő zárókövet véleményem szerint a boltozat megépítésekor vágták ketté, ezzel a felállításkor jelentkező kisebb szerkesztési pontatlanságot is korrigálhatták. Ezt a megoldást csak az vállalhatta, aki a boltozat erőjátékát tökéletesen ismeri. A rekonstrukcióból következik, hogy a kőtárban felállított bordaív nem felel meg az egykori állapotnak, és az abban foglalt zárókő nem eredeti helyzetében van beillesztve. A déli kapuzat a széles főkapu redukált változata volt, amely a déli temetkezési térbe vezetett. A kapu viszonylag keskeny falban állt, mégis hatlépcsős bélettel rendelkezett: három oszloppal és három gazdag díszítésű pülérrel. A déli kapu háromnegyedkör keresztmetszetű oszlopait nemcsak a fejezeti zónában, hanem a törzseknél is a lépcsőzetesen elhelyezkedő kváderekkel együtt faragták meg: a viszonylag hosszú és karcsú oszlopok csakis így alakíthatók ki. A kapu rekonstrukcióját némileg megnehezítette, hogy az ahhoz tartozhatott töredékek egy része még a torony falában befalazott helyzetben van, így azok pontos tanulmányozása, szerkezeti