Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)

Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE

rása, mint az a már idézett és a muzeális emlékek védelméről szóló tvr. végrehajtásáról szóló MM alaprendelet 1981. évi módosításából is kitűnik (19/1981/XII.5./ MM.) Ez a módosító rendelet már az 1976. évi első helyzetkép elkészülte után jött létre, és igyekezett annak megállapításait egyes helyeken érvényesíteni. Hogy ennek ellenére bizonytalanságok maradtak az nem a rendelet hibája, hanem a műemlékvédelem és a múzeumügy közötti kapcsolat fenterrüített alapkérdéseinek tisztázatlanságából következik. A szóbanforgó módosított rendelet sok tekintetben előrelépést jelent a kőtöredékekkel kapcsolatos kérdésekben. így a 38. §. (1) bek. f) pontjában rögzíti, hogy „Az ásatást végző intézmény és az ásatás felelős vezetője köteles az ásatás anyagát lehetőleg két éven belül restauráltatni, három éven belül leltároztatni." Amennyiben a rendelkezés betartásának feltételei biztosítva lesznek, ez megállíthatja a léltározatlan anyagok további felgyülemlését. Mindenesetre kívánatos volna, hogy az Ásatási Bizottság az új ásatási engedélyek kiadásánál az eddiginél szigorúbban figyelembe vegye az előző ásatások anyagának leltározottságát, valamint a várható kőanyag megnyugtató tárolási és állagvédelmi feltételeinek biztosítását. A 42. §. (1) bekezdés előírja, hogy az ásatási dokumentáció műemléki objektumoknál a faragott kövek naplóját is kell hogy tartalmazza, ami ismét örvendetes haladás. Ugyanitt a (2) bekezdés intézkedik arról, hogy a dokumentációkat a Régészeti Intézetnek ill. az MNM-nek kell megküldeni, amely azok egy példányát megküldi az ásatás szerint illetékes megyei múzeumnak. Ezzel kapcsolatban kívánatos lenne, hogy műemléki védelem alatt álló objektum esetében a dokumentáció egy példányát az OMF is megkapja, az országos műemléki archívum számára. A 44.§. (1) bek. az Ásatási Bizottság hatáskörébe utalja annak eldöntését, hogy a leletek melyik közgyűjteményben kerüljenek elhelyezésre. Az elhelyezésig az ásatást végző intézmény köteles gondoskodni az őrzésről és állagmegóvásról. Jó volna, ha ezen a téren is az Ásatási Bizottság rendszeresen ellenőrizné az elhelyezés megtörténtét és módját. Másrészt célszerű volna kikötni, hogy az ásató intézmény tartozzék leltárral együtt átadni az anyagot, mivel a leltár legfontosabb adatait első kézből az ásató tudja rögzíteni, a közgyűjtemény utólag csak nehezen, néha egyáltalán nem (pl. a lelőkörülményeket, amelyek a kőtöredékek esetében különösen fontosak). Nem egészen egyértelmű a rendelet 44.§-a, amely új (6) bekezdésében kimondja, hogy „(6) Műemlék vissza nem épített kő faragványaiból és egyéb részeiből, tartozékaiból kőtárat — muzeális közgyűjtemény kivételével — csak megfelelő őrzés mellett, az illetékes megyei múzeum gyűjteményeként szabad létesíteni és fenntartani. A kőtárban elhelyezett, leltárba vett faragványok, alkotórészek stb. leíró kartonjait, műszaki rajzait a megyei múzeumban kell elhelyezni. A megyei múzeum az építéstörténeti kartonok és műszaki rajzok másolatait megküldi az Országos Műemléki Felügyelőségnek." Nem világos itt a „kőtár" fogalma, amely ezesetben valószínűleg nyilvános kőkiállítást jelent. A rendelkezés nyilvánvalóan azokra az esetekre vonatkozik, amikor