Bardoly István szerk.: Etűdök Tanulmányok Granasztóiné Györffy Katalin tiszteletére (Budapest, 2004)

Tamási Judit: Jövőnk forrása. A kuturális örökség, mint nemzeti erőforrás

örökségünk megóvásának támogatása esetén az egyes örökségvédelmi célok elérése jótékony hatással lehet a határon túli magyar közösségek identitástudatának megtartására, erősítésére, egyúttal életminőségük javítására is. Az új, érték- és rendszerelvű megközelítési mód a legszembetűnőbben a jogszabályalkotásban érhető tetten. 2001. június 19-én - emblematikus jelentőségű, hogy ugyanazon a napon! - két olyan törvényt fogadott el a Magyar Országgyűlés, amely a kulturális örökségvédelmet a nemzetpolitika egyik eszközeként értelmezi. A 2001. évi LXII. törvény (a szomszédos államokban élő magyarokról) stratégiai tényezőként kezeli a kulturális örökséget. Ez a határon túli magyarság vonatkozásában azt jelenti, hogy a jogalkotó a kulturális örökséget nemzetszervező, népesség-megtartó erőként értékeli és állítja a jogalkotási (politikai) cél szolgálatába. A 2001. évi LXIV. törvény (a kulturális örökség védelméről) pedig az első olyan magyarországi jogszabály, amely tételesen állami feladatként ismeri el a határon túli magyar kulturális örökség védelmét. Az „örökségvédelmi rendszerváltás" ugyanakkor már Európa kapujában állva, ezért messzemenő figyelemmel az uniós csatlakozás perspektívájára vette kezdetét. Közismert, hogy az egységesedő Európában a kultúra az a terület, amely a legnagyobb természetességgel őrzi sokféleségét, és - a nemzeti, regionális vagy helyi identitás hangsúlyozott megélésével - lehetőséget teremt a gazdaság és politika egységesülési folyamatának valamiféle ellenpontozására. Azzal, hogy a kulturális szférát nemzeti kompetenciában hagyta, az Unió épp azt ismerte el, hogy a sokféle kulturális hagyomány az európaiság lényegéhez tartozik. Ez a magyarázata annak, hogy az örökségvédelem területén most, alig néhány hónappal Magyarország uniós csatlakozása előtt sincs közvetlen integrációs kényszer. A küszöbön álló csatlakozás nem követeli meg az örökségvédelem közelmúltban átalakított jogszabály- és intézményrendszerének esetleges újabb átalakítását. Az EU-nak a kulturális javak exportját szabályozó rendelete, valamint a jogellenesen külföldre vitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló irányelve az európai örökség, ill. a tagállamok nemzeti kulturális öröksége védelmének érdekében csupán a kulturális javak tekintetében írja elő egy minden vonatkozó kérdésben illetékes központi hatóság létrehozását (s ezen előírásnak a KÖH meg is felel). Az örökségvédelem egészére kiterjedő jogi és szervezeti kérdéseket illetően azonban az uniós tagállamokban nem lehet egységes európai megoldást felmutatni. Legfeljebb annyi állapítható meg, hogy az utóbbi néhány évben több tagállam jogalkotása mozdult el az integrált jogszabályi környezet és állami intézményrendszer kialakítása felé (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Ausztria). A rövidesen taggá váló